012.03.26. A hajó átért utasával együtt, az elektromos herkentyűket Poszeidon elszólította

Rossz hír az örök kételkedőknek és kishitűeknek: most nem működik önigazolásuk, mely szerint egy ilyen terv csak rosszul végződhet. Rakonczay Gábor átért a hajójával együtt, vélhetően ebben a pillanatban vidám is, lába alatt olyan közeg van, amely nem hullámzik már.
A tervezettnél majdnem húsz nappal korábban ért partot, így kicsivel több mint 60 nap alatt teljesítette a távot, ami új magyar rekord.

Valószínűtlenül erős mágnes lehet az, ami odaát van.
De csak azokat a vasdarabokat rántja át a Nagy Kacsaúsztatón, akik belül is erős vasak.

Ez szép menet volt!

 


 

012.03.04. Az Elizabeth a Vitéz térségébe kerülhet, találkozhat a két hajó

Gyakorlatilag Szeremley Huba vezette Elizabeth vitorlás abba a térségbe kerülhetett, ahol Gábor is evez, így ha sikerülne találkoznia a két magyar hajónak, mostantól akár lehetséges. Szeremley Hubáék fedélzetén szintén Iridium műholdas telefon van, azt naponta egyszer kapcsolják be, amikor megkapják az időjárás jelentést, de napközben nincs bekapcsolva. Ha észlelnék Gábort, azonnal telefonálnának.

2012.02.25 A vitorláselindult

Már úton van a magyar hajó, amelyről 02. 22-én szó volt. Érdemes tudni, hogy kisebb vitorlásokon a szemmagasság 3 méter, így egy megszokott számítási formula alapján egy 0.5-1 méter vízvonal feletti magassággal rendelkező, akármilyen (piros vagy narancssárga) hajótest észlelése nyolcszáz méteren belül (kb. fél tmf) lehetséges. (Pontosan olyan az észlelési esély sík vízen, mint a szabványos mentőtutajé.) Néha nem árt megfeledkeznünk arról, hogy pl. egy évszázaddal ezelőtt rádió sem létezett, akkoriban nem tudtak hajókkal napi kapcsolatot tartani. Manapság viszont ez szinte nélkülözhetetlen. Ezt figyelembe véve máshogy gondolkodhatunk. A hajó úton van, áram ugyan nem biztos hogy van, de az utas és az óceánkenu nyugat felé halad. (szerk.)

2012.02.23. Az Iridium cég nem járt sikerrel

Az amerikai Iridium műholdas telefonszolgáltató társaság megállapította, hogy Gábor az utolsó sikeres bejelentkezésekor, vagyis február 6.-án kapcsolta be utoljára a műholdas telefont. Azóta a telefon nem adott több jelet, így sajnos nem lehet további pozíciót tudni Gábor hollétéről. Jelenleg egy hajóval történő találkozásban lehet bízni, ami bármikor megtörténhet, hiszen vitorlások ebben az időszakban és útvonalon kelnek át az óceánon, illetve amikor Gábor keresztezi a legközelebbi hajózási útvonalat, biztosan fog látni pár nagyobb hajót, amiknek jelezni tud.

2012.02.22. Elindult a magyar vitorlás Gábor után

Este Gran Canariáról elindult Szeremley Huba és legénysége az óceán átkelésre és felajánlotta, azon az útvonalon fognak hajózni, ahol Gábort esetleg megtalálhatják a feltételezett pozíciók alapján. Arra kicsi az esély, hogy az Elizabeth nevű vitorlás észre vegye Vitézt, de arra akár lehet esély, hogy Gábor pillantja meg a vitorlás árbocát a láthatáron és jelzi ottlétét.

2012.02.14.    Gábor nem tűnt el

Még nincs közvetlen információ Gáborról, aki a jelenlegi időjárási körülmények között, a 14-18 csomós (26-33 km/h) szélben bizonyára ugyanolyan jól halad, mint korábban hasonló körülmények között, csak most nem tud telefonon hírt adni magáról, egyelőre. Ez hamarosan változni fog, amint lecsökken a szél annyira, hogy nyitott ablakkal tud biztonságosan hajózni és kiszárítani a felszerelését, ami átmenetileg valószínűleg a túl nagy pára és nedvesség miatt nem működik megfelelően.
Az amerikai Iridium cégtől még nincs hír, a Nemzetközi Óceánátevező Szövetségen keresztül a szenegáli parti őrség értesítve lett, ők értesítik a hajókat, amik a környező hajóútvonalakon haladnak és ha bármelyik észleli Gábort, találkozni fog vele.

2012.02.12. 
Az Iridium műholdas telefonszolgáltató cég meg tudja határozni a telefon utolsó bekapcsolásának pozícióját. Ennek a folyamata el is kezdődött, de -hétvége lévén- az amerikaiak nem dolgoznak. Leghamarabb holnap érkezhet meg, milyen információ van a telefonos cég birtokában.

2012.02.11. Az enyhülés csúszik
Az előrejelzés szerint vasárnap helyett csütörtökön hajnalban fog lényegesen csökkenni a szél, addig marad a 18-22 cs –ós (33k/h-40 km/h) erősség. Ez azt jelenti, hogy Gábornak csütörtökig nem könnyű megoldania, hogy a hajó belülről teljesen kiszáradjon, mert tartósan nem lehet nyitva az ablak a hullámok becsapódása miatt.


Idézet a sportgeza.hu-ról:

Három napja nem lehet elérni a magyar hajóst, akinek kenuja vasárnap kétszer is felborult az Atlanti-óceánon.

Rakonczay decemberben indult neki a 6400 km-es útnak, amit eredetileg 80 naposra tervezett. Felesége, Viki, három napja nem tud vele műholdas kapcsolatot létesíteni. Ha hétfőig sem sikerül, elkezdik kerestetni, ami azért lesz nehéz, mert a nyílt vízen csak a teherhajókra számíthatnak.

Forrás: sportgeza.hu

Ha egy hajóval nincs semmilyen kapcsolat, annak rengeteg oka lehet. Legjobb esetben csupán az aksik szálltak el. Borulások minden hajóval előfordulhatnak, vitorlásokkal is. Szerintem úton van nyugat felé és evez, ahogy bírja. Mást nem lehet tenni, visszafelé haladni durvább lehet, mint az áramlattal átjutni. Egyéb feltételezésekbe nem megyünk bele, a bővebb információkat az atlantix.eu weboldalon keressétek, ne itt, ahol csak részlegesen közlünk eseményeket.


Az eddigi útvonal összerakása a feltételezett helyzetpontokból:

Korábban írtuk:

Rakonczay Gábor az első magyar Atlanti-óceánt átevező páros férfi tagja, több ezer mérföld óceáni tapasztalattal és három óceánátkeléssel a háta mögött, ismét hajóba száll.

rakonczay kenu

A hajó ezúttal egy speciálisan megépített, kabinnal is ellátott kenu lesz. Egy olyan hajó, mely egyszerre egy oldalon lesz evezőlapáttal meghajtva, nem két oldalon, mint ahogyan a Tűzhangyánál volt.

Gondolhatnánk, hogy a feladat nehezebb ezáltal, de ha ismerjük hajónkat, önmagunk korlátait és hajónk is megbízik bennünk, akkor bármi megvalósítható.

----------------------------------------

a kenu indulasra keszen

Gábor 2011.12.20.-án magyar idő szerint 06.15 perckor ELINDULT! Elhagyta a portugáliai Lagos kikötő mólóját és kenujával a Kanári-szigetek felé vette az irányt.

ővebb információt itt olvashatsz: atlantix.eu
...de természetesen itt is folyamatosan megjelenik
minden fontosabb információ.

Hozzászólások: