Magyar kajak világbajnok az Északi-sarkon
2008. 10. 23. 11.00

expedicio1

A 2008-as esztendő legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó expedíciója Lewis Gordon Pugh nevéhez fűződik � az angol környezetvédő és tengerjogász a világon elsőként, kajakkal jutott el az Északi-sarkot borító, összefüggő jégtakaróig.

Az extrémsportember ezer kilométerre, a 81. szélességi fokig közelítette meg Földünk legészakibb pontját. A kalandnak magyar szereplője is volt, Pugh társaként a hétszeres kajak világbajnok dr. Hegedüs Róbert is részt vett az embert próbáló küldetésben. (Nevét a magyarországi sajtó akkoriban meg sem említette.)

Pugh mostani akciójával a globális felmelegedés miatt egyre fogyó északi jégtakaróra hívta fel a világ figyelmét, de kajaktúrájának volt egy másikexpedicio4 üzenete is: a Föld kincsei, melyek nem egy adott ország területén találhatóak, nem tulajdoníthatóak ki önkényesen, egy ország vagy hatalom által. A Föld tartalékainak kiaknázása, kitermelése kizárólag közmegegyezés által történhet. (Tavaly Oroszország önkényesen kitűzte zászlaját az Északi-sark alatti tengerfenékre, szimbolikusan kisajátítva azt magának.) A 81. sarkkört elérve, Lewis Gordon Pugh és dr. Hegedüs Róbert kitűzte a világ összes zászlaját, jelezvén: az Északi-sark mindenkié!

--- Miután 2003-ban abbahagytam az aktív sportot, elfogadtam a dél-afrikai kajak-kenu szövetség ajánlatát, s Fokvárosba szerződtem edzőnek. Az volt a feladatom, hogy a versenyzőket felkészítsem a pekingi olimpiára, amit úgy érzem, meg is oldottam. Közben magánórákat is adtam, ekkor ,,esett be'' hozzám Lewis Gordon Pugh, aki azt kérte, készítsem fel legújabb expedíciójára: kajakkal szeretne eljutni az Északi-sarkkört borító, összefüggő jégtakaróig. Az edzések során barátság alakult ki köztünk, s Lewis felkért, vegyek részt én is az expedícióban. A küldetés céljaival maximálisan egyetértettem, így természetesen rögtön igent mondtam. Nem hezitáltam, tudtam, még egy ilyen lehetőségem nem lesz az életben --- válaszolt dr. Hegedüs Róbert arra a kérdésre, hogyan került a mindig kalandra vágyó angol csapatába.

 

 

expedicio3A fotósoknak, tévéstáboknak helyt adó norvég Havsel halászhajó és egy motorcsónak által kísért két kajak 2008. augusztus 25-én, a Spitzbergák egyik északi kikötőjéből, Virgohamnából indult útnak. A fjordból kijutva a második napon már a nyílt vízen eveztek.

--- Társam, Pugh jól bírta a tempót, elszánt volt, pedig az elmúlt félév szervezési munkái miatt nem tudta tökéletesen elvégezni a felkészítő edzéseket. Szerencsére jó idő kísérte a vállalkozásunkat, de két óránként a metsző szél és a nulla fokos víz miatt így is ki kellett szállnunk átmelegedni, ruhát szárítani --- avatott be a részletekbe dr. Hegedüs Róbert. --- A motorcsónakban a segítők mellett fegyveresek is ültek, akiknek a rozmárok és jegesmedvék elriasztása volt a feladatuk. A harmadik nap már a jégtáblák között haladtunk, majd elérkeztünk egy igen masszív jégréteghez, ahol a halászhajó tört utat előttünk. Nem tagadom, a hatnapos evezés alatt volt bennem félelem. Gyakorlatilag egyedül voltunk a jég, a hideg és az állatokkal szemben, mindössze egy műholdas telefon és egy GPS volt segítségünkre a köldökzsinórként velünk haladó hajó mellett. Végig felfokozott állapotban eveztünk, ami elképesztő energiát adott számomra, még a következő két hónapban is éreztem a hatását. Ez a teljesítmény nem hasonlítható össze az élsporttal, de leírhatatlan élmény, egy életre szóló kaland volt.

A kajakpáros sprintszámában egykor verhetetlen sportoló nem zárja ki, hogy lesz folytatása a sarkvidéki túrának: minden évben más helyszínről indulva, egyre tovább szeretnének evezni az összefüggő jégtakaróig, folyamatosanexpedicio2 ráirányítva a figyelmet az egyre zsugorodó jégpáncélra. A terv egyelőre képlékeny, de ha realizálódnak az elképzelések, dr. Hegedüs Róbert szívesen részt venne a további jeges evezéseken is.

Míg a világ több vezető hírcsatornája élőadásban számolt be Lewis Gordon Pugh expedíciójáról, addig Magyarországon csekély publicitást kapott a hír. Bár több magyarországi rádióban is szó esett az angol felfedező, utazó és környezetvédő sarki kalandjáról, magyar kísérőjének nevét meg sem említették...

--- Nem volt időm promótálni az eseményt, csak az utolsó két hétben vált biztossá, hogy valóban elindulunk --- mondta dr. Hegedüs Róbert. --- Én partnerként, kísérőként vettem részt, az akciót teljes egészében Lewis szervezte. Csapata komoly pénzt tett a média megjelenésbe, amerikai és angol PR-csoport is dolgozott neki, így természetes volt, hogy a saját nevét futtatta. Örülök, hogy mellette evezhettem, feledhetetlen élmény volt. A vállalkozás tökéletesen elérte a célját, úgy érzem, sikerült felhívnunk a világ figyelmét az Északi-sarkot fenyegető olvadásra.

A jogi diplomával rendelkező hétszeres világbajnok a dél-afrikai edzősködés után most itthon, civil pályán szeretne boldogulni: egy ügyvédi irodában dolgozik jelöltként, készül szakvizsgájára.
Azon egyelőre nem gondolkodik, hogy visszatérjen a magyar kajaksport vérkeringésébe, úgy érzi, most kicsit el kell szakadnia a sportágtól. Persze, egykori kitűnő mestere, a nemrég elhunyt Séra Miklós emlékének ápolására szerveződő csapatban, régi versenyzőtársaival, barátaival mindenképpen szerepet vállal.

expedicio5

Szerző: Balogh Zoltán --- (Topor Csaba sajtóanyagának felhasználásával)
Fotók: dr. Hegedüs Róbert archívumából, a képgalériában teljes méretig nagyítható

 

 

k1 k2 k3



Forrás: XLsport

Hozzászólások: