2014 -- a modern kori önkéntes sztálini diktatúra Európája. Amikor a saját megválasztott demokráciánk kitermeli az ellenünk forduló degenerált törvényrendeleteket, jogszabályokat. Amikor a kígyó a farkába harap. Igen, ahol a kígyó maga a "demokrakikus" honpolgár, aki önként és büszkén megválasztja az ellene tevékenykedő karhatalmi idiótákat.
 
Annak idején módosították a hajózási szabályzatot, ezt mindenki tudja.
Ennek "sikere és tapasztalatai" címen volt a Budapesti Műszaki Egyetem Hajó tanszékén egy kisebb konferencia, amelyről a vezető docensek, az igaazi szakemberek hiányoztak. (Őket ugyanis a Közlekedési főfelügyelet sosem szakvéleményezteti)
Mindenki megtapasztalta, hogy a hatóságokat a hajósok szakvéleménye ekkor sem érdekelte. A vízirendészet a fent említett kis "konferencia" közben amolyan moderátorként lépett fel. Amint valaki ellenzett valamit, azonnal rendre utasította...
 
Nézzük, mi történt azóta!
Semmi.
Ugyanúgy, ahogy 2006-ban Horváth Ágnes SZDSZ-es ámokfutásakor kialakult ún. "extrémadó" esetében. Teljes beletörődés, majd a kereskedők, túraszervezők megszagolván a profitot, ráálltak a dologra. 2006 után a vadvízi túraszevezők weboldalán már megjelentek az első "akciós", online köthető sportbiztosítások. (Dőlt a pénz mi...?)
Most, az újkeletű HSZ-anomáliák 2012-es megszületése óta pedig a kereskedők szerzik a soknak egyáltalán nem mondható pénzeket a kajakok, kenuk kishajóvá minősítése által kötelezővé tett mentőmellények miatt. (Vadvízit persze tilos használni, mert az a hazai "szakembereink" szerint nem jó. Olyat kell VENNI, amiben sem evezni, sem úszni nem lehet...) 
 Az anomáliához persze hozzátartozik az is, hogy nagyhajósainkat egyáltalán nem érdeklik a kajakosok, túrázók, megvan nekik is a saját gondjuk, nem is kevés. Így sok esetben még az is előfordult, hogy pont egy jachtos szabadította rá a yardot egy tengeri kajakosunkra.
 
A sportszövetségek, egyesületek kiherélt vízihullaként tovább sem tettek semmit az anomáliák ellen. Vagy nem tudtak, vagy tényleg más, súlyosabb gondjuk volt és van, mindegy. A bírságolások pedig 2012 óta folyamatosan zajlanak, egyre durvább szinten. (Lásd pl. itt meg   itt )
A balatoni evezős versenyek létszáma folyamatosan apad, mert a résztvevők inkább az olaszországi Vogalongára mennek, ahol ért a hatóság is a hajózáshoz, nem úgy, mint itthon.
Az idiotizmus a mentőmellényen kívül a parttól történő eltávolodásra is vonatkozik, a csoportosan szervezett vízitúrák létszámára szintén. Nincs kedvem leírni a közismert dolgokat ezzel kapcsolatosan, ezt mindenki ismeri.
A mostani, magyarországi média által pellengérre állított eset alább olvasható.
 
"A fonyódi vízirendőrök július 19-én 16 óra körüli időben szolgálatuk ellátása során észlelték, amint egy férfi a Balatonboglár előtti vízterületen, a parttól mintegy 2500 méterre Révfülöp irányába egy túrakajakkal evezett. Az egyenruhások a 46 éves csömöri lakost a kajakkal együtt a szolgálati hajójukra emelték, majd a balatonboglári part közelében a sekély vízen épségben biztonságba helyezték.
A férfi ellen a rendőrök a hajózási szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek."

...ennyi a hír. 
Forrás: police.hu
 
Ezennel várjuk olyan ügyvédek jelentkezését, akik a jogi védelmét el tudják látni a hasonló helyzetbe került bajtársainknak. A jelenlegi HSZ több sebből vérzik, azt alapjaiban romba lehet dönteni, mármint ami a kajakosok, vízitúrázók elleni túlkapásokat nézve. Aki meg teheti, továbbra se üljön otthon a tévé előtt (tulajdonképpen erre "nevelnek" mindenkit a tiltásokkal), hanem menjen ki evezni -- de mindig józanul és ésszel.
Ha a jelenlegi kajakokat "kishajó" minősítéssel láttak el a hajózáshoz egyáltalán nem értő közgazdász-lelkivilágú, kontraszelektált jogalkotóink, akik még arra is képesek, hogy közterület-felügyelőket eresszenek be egy rendőr motorcsónakba, akkor hát akár... /cenzurázva/
 
Mindezt oly érdekes állapotok között írtam meg, miután személyesen tapasztaltam, hogy Budán a Folyamkotró- és Kavicsipari Vállalat bagóért történő felszámolása után kialakított öbölben a yard motorosa visszazavarta a motoros edző kíséretével evező fiataljainkat az öbölbe, mondván, hogy "nincs rajtuk mellény".. Még a legkisebbek is kiröhögték a hátuk mögött a rendőröket. Ők ezt meg merik tenni, a felnőttek már nem..?
Erre van a vízirendőröknek kapacitása? Vagy ide is kilépett a profitorientállt bírságolási mizéria?
Az öbölben talán mellény nélkül nem fullad meg aki meg akar halni?
 
Miféle emésztése lehet egy olyannak, aki felettesként oly' parancsokat szellent ki magából, ami ilyen összképet mutat?
 

Hozzászólások:

Helyszínekkel kapcsolatos írások

contentmap_module