A Föld felszínének egyharmadát borító óceánok mindannyiunk közös öröksége. Fontos szerepet játszanak az ember létfenntartási rendszerében --- élelmet és oxigént szolgáltatnak. A hosszú élelmiszerlánc --- a fenék mikroszkopikus növényeitől a felszín válogatott, fogyasztható halaiig --- létfontosságú, jó minőségű fehérjével látja el az emberiséget. Így a szennyezés éppúgy veszélyezteti az emberi táplálkozást, mint a tengeri életet.

Az óceán sokáig túl nagy volt ahhoz, hogy az ember átfogja, és sokáig úgy gondoltuk, hogy. elég nagy ahhoz is, hogy az ember kárt tehessen benne. De az emberi tevékenység mostanra annyira kiterjedt, hogy már jóvátehetetlenül károsíthatja a tengereket is. Az emberiségnek nem érdeke ugyan, hogy több szennyvíz jusson az óceánba, mint amennyit az képes feldolgozni. Az egyes szennyezők --- legyen az egy ország vagy egy vállalat --- gazdasági haszna azonban lényegesen nagyobb a szennyezés költségeinél, ezért semmi vagy alig valami ösztönöz az önmérsékletre. A ,,közlegelők'' tragédiája ma már az óceánokat is sújtja.

(Forrás: www.kia.hu )

Az óceán, az emberi táplálkozás egyik legfőbb forrása a világ legvégső hulladékgyűjtő tartályává vált, és az ipari, mezőgazdasági és városi szemét elképesztő mennyiségét fogadja be. Az óceánt --- az élet kezdetének színhelyét --- ezerféle szennyeződés, köztük sok erősen mérgező éri. Bevett gyakorlat, hogy olajat, vegyszereket, mérgező gázokat, radioaktív hulladékot, ócskavasat, nyomelemeket, emberi és állati szerves hulladékot, az autók fáradt olaját, rovarölő szereket, mosószereket és egyéb hulladékot ürítenek a tengerbe. A szénhidrogén-szennyezés --- a part menti fúrások, a tankhajókkal való rendszeres olajszállítás, a zátonyra futott olajszállító hajók egyre növekvő száma következtében --- egyre hatalmasabb méreteket ölt. Az Egyesült Államok parti őrsége csak 1975-ben tízezer olajfoltot jelentett az USA hajózható vizein.

1976 júliusában New Jersey partjai mentén ezer négyzetmérföldnyi területen hatalmas mennyiségű hal pusztult el. Pat Yanaton mikrobiológus arról számolt be, hogy az óceán itt ,,teljesen kihalt, a tengeri csillag, az angolna, a homár és az összes rákfajta kipusztult''. Ezért kétségtelenül a New Yorkból és a közeli nagyvárosokból származó bomló szennyvízlerakódás volt a ludas.

Az ilyen katasztrófák nem meglepetésszerűen következnek be. A Marine Pollution Bulletin egy 1973-as cikke arról szólt, hogy ,,a szemétlerakó helyek közelében 10-szer, 100-szor nagyobb'' a króm, réz, ólom, nikkel és cink koncentrációja, mint az Atlanti-óceán más, New Yorkhoz közeleső vizein. Robert S. Dyerm az USA Környezetvédő Hivatalának oceonológusa leírja, hogy az Egyesült Államok atlanti és csendes-óceáni partjaitól távol is találtak plutónium-nyomokat. A plutónium abból a mintegy 114.500 hordó radioaktív hulladékból szivárgott a vízbe, amelyet az amerikai kormány öntetett az óceánba 1946 és 1970 között.

Nem sokkal 1976 karácsonya előtt történt, hogy az Argo Merhant nevű olajszállító hajó zátonyra futott Nantucket partjaitól 43, Georges Bank-tól pedig 48 kilométernyire, a világ egyik leggazdagabb halászterületének közvetlen közelében. Minden addigi esetnél nagyobb mennyiségű --- többi mint 7 millió gallon --- olaj került a vízbe, több, mint amennyi 1969-ben, amikor a kaliforniai partok közelében kilökte a fúrót a santa barbarai olajkút.

Az olajszennyezés vizsgálatakor a kutatók eleinte az eltisztítás eredményességére összpontosítottak, de ma már inkább a hosszabb távú biológiai következményeket vizsgálják. Ehhez megfigyelik a különböző tengeri organizmusok --- madarak, halak, tengeri emlősök vagy phytoplanktonok --- előfordulását és eloszlását. Ezek az adatok azonban csak korlátozott információt szolgáltatnak az olajszennyeződés teljes hatásáról. Erick Schneider, a Környezetvédő Hivatal kutatóbiológusa úgy véli, azt kellene vizsgálni, hogy az olajszennyeződés hogyan hat magára az élő szervezetre, és hogy a tengerek egészségi állapotát legjobban a ,,táplálkozási, növekedési, reprodukciós, anyagcsere- és viselkedési'' folyamatok jellemzik.

Évente hozzávetőleg egymillió tonna olaj szivárog a teher- és tankhajókból, valamint a part menti olajkutakból a tengerekbe. További több millió tonnányi olaj kőolajszármazék, benzin tartalmú oldóanyag, fáradt gépolaj formájában szennyezi az óceánt. Mivel a felszínt befedő olajfoltok elzárják a tengert a fénytől és az oxigéntől, jelenlétük átmenetileg lakhatatlanná teszi a tengert. Az óceánt szennyező anyagok mennyisége is, sokfélesége is oly gyorsan növekszik, hogy lehetetlen pontosan felmérni egyedi és együttes hatásukat a tenger bioszférájára. Az azonban tény, hogy az óceán szennyezettsége ijesztő méreteket öltött, világméretűvé vált, és egyre inkább veszélyezteti az óceán élelmiszerforrásait.

Az ipari országok egyes erősen szennyezett folyóiból és parti területeiről teljesen eltűntek a halak. A Raritan-öböl egykor gazdag osztrigatelepei csaknem eltűntek. A Mexikói-öbölben található Galveston-öbölben a garnéliarák-fogás 1962 és 1966 között több, mint ötven százalékkel csökkent. A Chesapeake-öbölben az alózahalászat --- mely a becslések szerint 1890-ben tizennégy millió fontot tett ki --- az utóbbi években mindössze hárommillió fontos átlagot ért el. Az Egyesült Államok népességének több, mint fele, ipartelepeinek negyven százaléka koncentrálódik a folyótorkolatok és parti vizek közelében. A legfőbb szennyezőanyag a városi szennyvíz, melyet csak néhol derítenek, ezt követi az ipari szennyvíz és a mezőgazdasági vegyszerek.

A szennyeződés súlyosan veszélyezteti a Kaszpi-tenger értékes tokhalfeldolgozó iparát. Ehhez hasonlóan olyan, egykor halban gazdag japán területek, mint a Tokiói-öböl, az Oszakai-öböl és a Hiroshimai-öböl, már ,,holt tengereknek'' számítanak, és hamarosan kihal a beltenger is. A nemzeti szabályozó szervek számos partmenti területen betiltották a kereskedelmi halászatot, ahol ugyan még vannak halak, de a PCB-k, a higany, az olaj és számos más vegyület hatására emberi fogyasztásra alkalmatlanná váltak. Talán még ennél is komolyabb veszélyt jelenthet az emberiség által az óceánba juttatott, egyre növekvő hulladékmennyiség az óceán élelmiszerláncának alapját képező phytoplanktonokra. Ma még eldöntetlen kérdés, hogy a phytoplanktonok kipusztulása a Föld oxigénellátását is veszélyezteti-e. De ahogy Nöel Mostert teszi fel a kérdést a Supership című írásában: ,,Ha majd a tengerek nem lélegeznek, vagy légzésük asztmatikussá, elégtelenné válik, mi más fog lélegezni környezetünkben?''

Az emberiségnek hamarosan el kell döntenie, hogy az óceánt élelmiszerforrásként akarja-e megőrizni, használni, vagy szemétlerakó helyként. Mert egyszerűen lehetetlen mindkettőt huzamosabb ideig fenntartani. Világosan meg kell mondani: az óceánok szennyezése egyre súlyosbodik, és romlásuk elkerülhetetlen, ha a jelenlegi tendenciákat nem vagyunk képesek megfordítani.

Az óceánok egészségének fenntartására tett erőfeszítések alapvető problémája egyrészt a közvetlen szükségletek és a rövid távú profitérdekek, másrészt az óceán biológiai egyensúlyának hosszú távú fenntartására irányuló érdekek konfliktusa. Abban a vitában, amelyet arról folytattak, hogy létesítsenek-e olajkutakat az Egyesült Államok keleti partjaihoz közel eső területeken, egy biológus, Georg Woodwell kifejtette, hogy ,,a halászterületek és az olajkutak telepítése közötti ellentét napjainkban az egyik klasszikus konfliktus --- itt összeütközik az olajra éhes ipari rendszerek igénye a létfontosságú készletek megóvásának szükségletével''.

Thor Heyerdahl, aki egész életét az óceánkutatásnak szentelte, úgy véli, hogy ,,az emberiségnek mint fajnak a fennmaradása minden eddiginél inkább függ a tengeri planktonoktól. A népességrobbanás következtében egyre több fehérjét kell kitermelnünk a tengerből. De planktonok nélkül nem lesznek halak''.

Hozzászólások: