Hierarchikus tartalomszűrő

(A -Szűrő- gomb listáz mindent a témában)

Előfordulhat, hogy szép napos időben lusták vagyunk felvenni tengerikajakos túrán a spritz decket, mert izzadt testünket szeretjük néha megvakarni (ez hullámkötény viselése esetén komoly gond). A felhőtlen, meghitt vakarózás érdekében számolnunk kell néhány apró dologgal a kajakunk stabilitásával kapcsolatosan.
Ha esetleg mégis kibírjuk vakarózás nélkül, a számolgatásokat kihagyhatjuk. Igen, most arról lesz szó, mi van akkor, ha néhány tíz liternyi vizet kapunk az ölünkbe, melynek kipumpálását nem tudjuk megvalósítani egyedül.
Arról is szó lesz, hogy miért nem mondhatjuk tisztán csak azt, hogy súlypontunk lejjebb szállítása stabilabbá teszi a hajótestet.
Precízebben fogalmazva arról olvashatunk az alábbiakban, hogy a középrészen eláárasztott tengeri kajakunk hogyan veszíti el a beömlött szabadfelszínű folyadékkal az alakstabilitását, hogyan és milyen következményekkel érvényesül ezek után a súlystabilitás.
(Ajánlott olvasmány a stabilitási írások egésze, különös tekintettel az alaki- és súlystabilitás közti különbségek ecsetelésére.)

 

 

Képzeljük el hogy jámboran evezünk és vakarózunk is néha. Olyan partszakasznál vagyunk, ahol hemzsegnek az interferált hullámok, és balról a hátunk mögött valami vihar közeledik, a környéken meg sehol egy épkézláb kikötő, ahol kajakunkat anélkül ki bírnánk húzni, hogy össze ne törjük magunkat.
Vagy előfordulhat olyan is, hogy kényszerhelyzetben egy este olyan helyen kötöttünk ki, ahonnan másnap reggel csak úgy tudunk elindulni, hogy kajakunkat 3 m magasról vízbe dobjuk, majd utána ugorva a vízzel megtelt hajóba beszállunk. Nem árt tudni mi történik ilyenkor, és hogy a húsz-harminc vagy esetleg nyolcvan liter vízzel nehezebb hajótest mit művel alattunk.

A kajakon belül mutatkozó szabad folyadékfelszín az ölünkben lötyög ide-oda, remek szórakozást nyújtva nekünk. Ez a folyadékfelszín nagy mértékben csökkenti a kezdeti stabilitást: nem csupán a külső zavaró tényezőkkel kell szembenéznünk, hanem azzal is, hogy a hajótesten belül mozgó víz is áthelyezi a súlypontunkat, néha pont a legrosszabb jelenségeket okozva ezzel. A legrosszabb jelenség az, amikor olyan szinkronban van a szabad folyadékfelszín mozgása a kajak mozgásával, hogy nem csökken, hanem növekszik a külső vízmozgásokból is adódó harántirányú billegés, lengés.
Más lenne a helyzet akkor, ha a spritz decket felcsatolnánk, és az alatta lévő térfogatot teljesen feltöltenénk vízzel. Ekkor a folyadék nem lönyögne, a zavaró tényezők egy része megszűnne, és csupán a súllyal kellene számolnunk --- amely nem kis jelentősségű ebben az esetben.

Tegyük fel, hogy a bejutott víz csak részlegesen töltötte meg a beülőkeret felett bejutva a cockpit űrtartalmát! A víz lötyög, mert van szabad folyadékfelszín. Ezt a vizet nem tudjuk eltávolítani, mert nincs sem elektromos-, sem lábpumpánk, mindkét kezünk foglalt, mert vadul kell eveznünk, eszkimóznunk, a helyzet durva körülöttünk, rádásul benne vagyunk egy hajózási zónában, éppen felénk tart egy szárnyas hajó, radarreflektorunk meg nincs, mert nehézagyú ősbalekok vagyunk.

Jól megtervezett nagyhajók ilyenkor is úszóképesek maradnak, legalább is a válaszfalfedélzetük a vízvonal fölött marad. Tengeri kajak esetében egy jó konstrukció ilyenkor is megadja azt a stabilitást, amely még utasa számára biztosítja a pánikfok alatti optimális jólétet. Nézzük meg, milyen kajaktestek lehetnek ilyen költőiek!

A kajak tervezőmérnöke akkor végzett igen alapos munkát, ha stabilitási görbéit elvégezte a cocpit 75%-os elárasztása esetére is. Ekkor az elárasztott részt egyszerűen úgy vehetjük, hogy nem tartozik a hajótesthez, a felhajtóerőt az elárasztott rész előtti és mögötti helyet foglaló zárt, sértetlen terek biztosítják. Külön számításokat igényel persze a szabad folyadékmozgásból adódó dülöngélés is, amely ha egyezik a hullámmozgás periódusával, akkor tovább ronthatja a helyzetet. Ide vágó téma az is, hogy elárasztott cockpit esetén a rezonancia keményen érezhető, így irányt kell változtatnunk, mert sebességnövekedéssel nem tudunk a rezonancia ellen védekezni.

Az elárasztott cockpit új vízvonalat hoz létre, mely alapján meghatározhatjuk az épen maradt rakterek együttes metacentrikus magasságát. Ezt persze úgy is kiszámíthatjuk, hogy az elárasztott térbe jutott vizet terhelésnek tekintjük, mégpedig szabad folyadékfelülettel bíró folyadékterhelésnek, és a metacentrum helyzetének megállapításánál a vízvonalnak megfelelő vízvonalterület másodrendű nyomatékából levonjuk az elárasztott tér foladékfelületének megfelelő értékét.

A kajak rendszersúlypontjának helymeghatározásánál figyelembe kell vennünk a bejutott víztömeg hatását, amely a súlypont süllyedését eredményezi. A kajakunk meg van süllyedve, a normál úszási helyzethez képest a vízfelszín közelebb van a beülőnyílásunk pereméhez, további fröccsök esetén egyre több víz juthat be a hajótestbe. Van viszont egy fok, amelynél több már nem juthat be, mert a kajak az ugyebár harántirányú mozgásokat is végez, a fölösleges víz pedig ugyanúgy, mint egy pohárból, kilötyög. Ez a fok kb. 75-90%-a a cockpit össztérfogatának a beülőkeret pereméig.

Sokan vannak azon az állásponton, hogy ha a ,,súlypontunkat lejjebb visszük, stabilabb a hajó.'' Persze, de nem mindegy, hogy ezt a lejjebb vitelt mivel valósítjuk meg. Kemény példa arra vonatkozóan, hogy csupán súlypontról beszélni stabilitás kapcsán kevés. 
Mitől lesz egy elárasztott, megsüllyedt hajótest kevésbé stabil, amikor a súlypont is lejjebb került?


Egyszerű. A metacentrikus magasság nullára csökkent, esetleg negatívvá változott, a rendszersúlypont (melyet esetleg lejjebb vittünk) meg mint egy megkergült barom, a pillanatnyi vízvonal síkjával párhuzamosan elhagyja a függőleges szimmetriasíkot --- amely így egy különleges élménnyel ajándékoz meg bennünket. Ez persze nem jelent egyértelmű borulást (ha a szabad oldalmagasság elég nagy, és az oldalfalak legalább a középrészen függőlegesek), hanem csupán azt, hogy már kisebb mértékű külső zavaró hatás is elegendő a boruláshoz, ha nem kompenzálunk a lapáttal.  A rendszersúlypontot hiába visszük lejjebb, ha az részeg módon nagyjából a víz síkjával párhuzamosan össze-vissza vándorol, nem érünk vele semmit egészen addig, amíg a vízkiszorítási súlypontunk hozzá viszonyított helyzete nem megfelelő.

Külön jó szolgálatot tehet a deck olyan módon történő kialakítása, hogy elárasztás esetén újabb, szélesebb vízvonalat adó térfogatok kerülnek víz alá. Mint amikor valaki kétkerekű biciklivel közlekedik a kezdetek kezdetén, és vészhelyzetben eléri a földet az oldalkerék, megakadályozván a borulást a játszótér közepén. Erre a Warren Little Wingje egy remek példa, persze az ára is takarja tudását.

Törekedni kell arra, hogy a középrész elárasztása esetén a kajakunk metacenrtikus magassága pozitív értékű maradjon, vagyis a metacentrum a rendszersúlypont fölött legyen. Elérhetjük ezt egész egyszerűen úgy is, hogy a spritz deck nélküli hajóba pehelysúlyú, de azért magabiztos kajakost ültetünk, mert biztosak lehetünk abban, hogy semmi probléma nem fog jelentkezni akkor sem, ha testsúlyával azonos mennyiségű víz pajkosan ide-oda himbálózó társaságában evez. Vagy csupán annyit teszünk, hogy testsúlyunknak és magasságunknak megfelelő vízvonalszélességű kajakot választunk, esetenként beismerve azt a szomorú tényt, hogy bizony egyes hajókhoz gnómok vagyunk, potrohunk túl zsíros..
 
Ha megtörtént a középrész elárasztása és össze-vissza lötyög a víz a hajóban, ráadásul abban is biztosak vagyunk, hogy az orr- és far-rész rekeszfalai kitartanak, a rakfedelek nem zuhannak ki, jól zárnak, elkezdhetünk elmélkedni azon, hogyan adunk hajótestünknek valamilyen plusz súlystabilitást.
Ha volna kitolható tőkesúlyunk, a dolog már rendben is volna.
De nincs.
Mindenképpen meg kell kísérelnünk azt, hogy a hajó rendszersúlypontja a megmaradt vízkiszorítási súlypont alá kerüljön. Például a deckről leszereljük az összes másfél literes vizesballonjainkat, és berámoljuk mélyen a deck alá a lábainkhoz, persze gondosan ügyelve arra, hogy egyik palackban se legyen lötyögő víz. (A vizesballonokat, pillepalackokat eleve úgy kell lezárni, hogy ne legyen benne szabad folyadékfelszín --- legyünk pranoiásak ezzel, ha kissé ingatag a tengeren az időjárás!) Nagyobb hajókon arra is vigyáznak, hogy minden tank tele legyen induláskor, és egyszerre csak egy tankból fogyasztanak üzemanyagot vagy vizet.
Ha a hajótest elárasztott beülőnyílással is megfelel összérzékszervi tudásunknak, további stabilitásvizsgálatok már nem szükségesek, lehetünk bátrak. Csak arra vigyázzunk, hogy a beáramló vízzel együtt ne kerüljön ölünkbe néhány medúza vagy polip, esetleg egy muréna vagy kistestű alligátor, mert akkor túl nagy lesz odabent a buli...

A legideálisabb hajótest elliptikus főbordametszettel rendelkezik (főborda a legnagyobb területű borda), itt a metacentrum magassága a merülés növekedésével emelkedő irányzatot mutat. Az ilyen tengeri- vagy akár vadvízi kajak pedig, ha üres állapotban megfelelő stabilitást mutat, akkor elárasztás esetén is még elég stabilnak mutatkozik jámboran zúzós túrázásaink alatt.

A metacentrikus magasság tengeri kajakoknál is vallásháborút okozhat, régebben is ez történt, a gyártók más-más nézeteket vallottak, amelybe aztán még a politikai-, gazdasági- és háborús érdekek is beleszóltak.
.
A németek az első világháborús hajóikat nagy metacentrikus magassággal tervezték, hogy még sok vízzel a hajótestben is a felszínen maradjanak például tűzoltás, torpedótalálat vagy lékesedés esetén. Az angolok az alacsony metacentrikus magasságra esküdtek, mert ezzel enyhébb, lassabb imbolygás járt, és ez könnyítette a célzást. Roppant érdekes, hogy az egyik inkább azi életben maradást szolgálta, a másik mindent félredobva csupán a támadások érdekében szolgálta azt a bizonyos célt. Mindkét hajóosztály különböző képességekkel bírt --- de persze meg kell jegyeznünk, hogy háborús körülmények között sok esetben kellett olyan szélsőséges körülményeket is felvállalni, amelyekre a hajótest esetleg már alkalmatlan volt.

Tengeri kajakunkban kolbászolva nem kell tartanunk felénk száguldó torpedóktól, és szerencsére semmiféle löveget nem kell a decken cipelnünk... Az esetenként előforduló szélsőséges körülményekre viszont nem árt, ha felkészülünk. Ha valaki arra vetemedik, hogy egyedül vág neki egy tengeri kajaktúrának, az elárasztott középrésszel rendelkező hajótestről is képet kell alkotnia.

Van két hajótípus két különböző gyártótól, amelyik ilyen elárasztásos dolgok esetén is örömteljes vakarózást biztosít számunra, ezekről később talán irok még valamit ide.

Hozzászólások: