,,Kevlár vagy aramid?''--- tesszük fel néha a nagy kérdést

Legtöbben még sosem hallottuk az aramid elnevezést, a Kevlár szó hallatán viszont azonnal beugrik a képbe a legvadabb szlalomhajó sárga erezete a karbonszövésben, vagy egy kajaklapát, aminek tollvégződésében szintén ott a sárga erezet.

Mi az, hogy Kevlár, és mi az aramid?

A kevlár egy márkanév, mint példáus a SONY. Az az anyag, amelyik sárgállik, az pedig az aramid.

Aramidból más gyártó is készít hajókészítéshez is alkalmas gyantával átitatható szövetet, például a Twaron és a Technora, melyek ugyanolyan nevek, mint a Kevlár. Mégis, a hazai kereskedők is Kevlárként árusítják az aramidot, mert ez a megszokott elnevezés, az emberek meg túl sok BATMAN-filmet néztek ahhoz, hogy megsejtsék az elnevezésben rejlő hibát.

Boltokban főleg Kevlar 29, Kevlar 49 vay Twaron néven juthatunk ehhez az anyaghoz, ha képesek vagyunk azt feldolgozni. Nem egyszerű ugyanis ezek vágása. A hagyományos ollóinkat felejtsük el, és vásároljunk néhány tízezerforintért valami mást.

Az aramid vágásához speciális olló szükségeltetik, mert egy hagyományos olló élei közül a szálak kicsúsznak, és szakadozott, szálelcsúszott lesz a vágás széle. Olyan ollóra van szükség, amely lézerrel élezett mikrofogazású, vagy a vágóélek oldalára apró szemcséjű ipari gyémántokból álló csúszásgátló bevonatot visznek fel.

Mi az aramid valójában?

Egy aromás poliamid, amely kapásból háromféle is lehet:

  1. para-feniléndiamin-ftálsavamid (Kevlár ---DuPont)
  2. meta-feniléndiamin-ftálsavamid (Nomex --DuPont)
  3. semi-aromatic poliamid (Trogamid ---Hüls)

(Értelemszerűen az első egy márkanév, második a gyártó neve)

Az aramid röviden és általánosan fogalmazva egy olyan anyag, amelynek különleges tulajdonsága, hogy dinamikus terhelésnek igen jól ellenáll. Emiatt készít belőle BATMAN golyó- és késálló páncélt magának, és ezért készítünk belőle bombabiztos evezőlapátokat. Jó kérdés az, hogy néha minek, ha nem használjuk ki?

Az aramidnak egy másik tulajdonsága, hogy hasonlóképpen, mint a grafitnak és a szénnek, negatív a hőtágulási együtthatója. Hő hatására az aramid szálak zsugorodnak, miközben a mátrixgyanta tágul. Ennek köszönhetően az aramid szálak, szövetek kompozitba gyógyítva hő hatására tartják a méretüket,, nem nyúlnak és nem zsugorodnak.

Az aramid megmunkálása igen nehéz, csiszolásuk (ha javításkor szükségessé válik) egyenesen rémálom, mégis olcsóbb az aramid kompozit a karbonszálastól. Ennek oka nem tisztázott halandó elmém előtt.

Az aramid beteg tulajdonságai közé tartozik az is, hogy a roppant jó modulus mellett úgy szívják magukba a vizet, mintha kötelező lenne, még a levegő páratartalma is hatással van rá, ez a felhasználása előtt keseríti meg az életünket. Átlagosan 15%-kal több gyantát képes felszippantani, ami kajaklapátnál kihat a súlyra, hajónál még jobban.

Érdemes elgondolkodni, hogy a szívósság, ütésállóság és a csökkentett sűrűség miatt valóban megéri-e a fáradtságot ez az anyag? Van ahol igen, van ahol nem...

Hozzászólások: