Amikor Széchenyi István megálmodta azt a csatornarendszert, melynek része a Duna-Majna-Rajna folyamhálózat, még nem tudtuk, hogy egy háború következtében levágnak a tengeri kereskedelemről minket. Pedig jól tudjuk történelmi tanulmányainkból: a tengeri kereskedelemnél olcsóbb és jobban megtérülőbb dolog a világon nincsen. Háborúk dúltak tengerszorosokért, földrészeket vágtak át csupán azért, mert tudták, ez még mindig jobb, mint a szárazföldön utakat építeni.

Ha egy országot hidegre akarsz tenni, azzal kezded, hogy elzárod a tengertől és hajóparkját megsemmisíted.

Lássunk munkához!

----------

Ahogy elkezdett megépülni a Duna-Majna-Rajna csatornarendszer, a magyar Hajózási Szakközépiskolában bevezették az ún. kisérettségit, melynek segítségével a jelentkezők több mint felét egyszerűen elzárták a hajózási jövő elől. Tették mindezt egy elég színvonalas, erősnek mondható képzés keretei között, annak tudatában, hogy a nálunk tanult tengerészek szakmailag nemzetközileg elismert szinten vannak (---még ma is!). A tanulók leépítésének hátterében az állt, hogy a nyolcvanas évek második felében hajóink tömegét árusítottuk ki. Akkor még ezt nem tudtuk...

Azóta tengeri hajózásunk gyakorlatilag megszûnt, a kínában megrendelt 3 hajónkat a Mahart nem vette át, a balatoni és a folyami hajózás pedig csak a turizmust szolgálja; hajógyártásunk is a végóráit éli. Minden jelentős szállítást a vasút és a kamionok végzik, melyek már gyakorlatilg nincsenek magyar kézben. Mai közgazdászaink jelentős része eközben mindezt jónak ítéli, a régmúlt döntéseit pedig szükséges elkerülhetetlennek vallja.

Az orosz államadóság fejében ajándékba kapott tengeri hajóinkat a mai rendszerváltoztatás utáni kormányaink kilóra eladták bizonyos köröknek. Az államadóság fejében orosz költségvetésből megépülő 4-es metró építése szintén elutasításra került...
Ezzel együtt pl. repülõterek, ingatlanok, szállodák, székházak, állami gazdaságok, ménesek, borvidékek, halászat, agrárvállalatok, hajózás, sportlétesítmények, mûemlékek, kastélyok, mûvelõdési központok kerültek szó szerint kidobásra.
Amikor a vas ára nemrég az egekbe szökött, néhány tucat üzemképes uszályunkat bedarálva kamionon kiszállították Olaszországba. Horgonyláncokat a megmaradt hajógyárak roncsaiban sem lehet találni, mert bodzaszedő műgyűjtők kitologatták talicskán a közeli fémgyűjtő telepre.
Hol élünk?!

A hajózás leépülési folyamata megrázó írásokat vonultat fel mindenütt, valahogy egy végtagjaitól erőszakosan megfosztott élőlény további vegetatív vagy zombi szinten "életben tartására" lehetne hasonlítani az egészet.

Ezzel kapcsolatosan várok mindenkitől írásokat (lehetőleg nem az interneten elérhetőt), forrásokat, mert egy átfogóbb tanulmány megírását szeretném itt közzétenni. ( info [KUKAC] tengerikajak [PONT] info )

Hozzászólások: