VIII.8.

Lat 41 44.931N Lon 028 02.400E

Hajnalban ugrottam,mert nőttek a hullámok és megmozdult a hajó. Kijjebb emeltem a sziklákon finoman. Az öreg, akin a 63 év semlátszik, lejött reggel, mondta,neki mennie kell, ahogy tegnap este is mondta. Néztük a tengert, vadabb, mint előző nap. Az égen sűrű felhők, aNap sehol. Esni fog? A törőhullámokmár már az öböl bejáratánál elkezdődtek és végigsöpörnek a nagy beechig. A mienkre, a kicsi oldalsóra is jut, így résen kell lennem induláskor, főleg a zátonyok miatt.

Naplóírás közben kekszet ettem hálózsákba csavarva. Fáztam, fújt a szél. Minden okmegvan arra,hogy maradnom kéne, de menni akartam. Ha elérem Törökországot,ott már mélyebb a meder és talán kevésbé elmebetegek a hullámok. 8 NMi van a következő fokig, aztán 250 fokra kell haladnom, ott talán szélárnyék lesz, a hullámok sem annyira vadak. Lassan csomagolok, akárhogy is lesz, jó jel, ha ritkulnak a felhők. Legalábbis jó így felfogni.

Lassan, megfontoltan kerültem ki a kis öböl nagy szikláját. A bejáratnál már éreztem a magasságokat, a hullámvasutat. Amint kiértem a parttól távolabb, megtudtam, mi táplálja a hullámokat. Az első ijesztő volt, egy hullámvölgyből néztem fel hátrafelé. Vártam, hogy megtörjön és teljesen beterítsen. Most nem tette, csak később a párja, mikor már hozzászoktam a jóhoz, a nagyobb szintkülönbségekhez.

A hullámok nagyrészt hátulról jöttek, a 6 métereseknek ez volt a szokásuk. Erre nőtt rá innen-onnan még néhány kisebb vonulat, mely egy óriási hullámot 10-15 méter hosszon lépcsőzetessé tesz. Ezzel kevésbé félelmetes a helyzet látványtechnikailag, amely a filmes szakmában hátrány lenne. Csakhogy ebben a pillanatban nem érdekelnek a filmek. Ha egy nagyon magasan lévő hullámhegyet jól kap el a szél, az túlfut, megtörik, és ha ott vagyok, mindenemet beteríti a víz teljes hosszon. Talá tíz percenként van egy fürdés, mindez ingyen, strandbelépő nélkül.

Igyekszem úgy mozogni, hogy a neoprén spritzdeck ne szakadjon szét, mert akkor pár perc és megtelik a hajó. A szilikonos javítás csak ideiglenes rajta. A jobb lábamnál a lábtámasz folyton kilazul, a tengely átfordulásával. Ilyenkor dühömben hangosan szídom azt, akitől vettem, aki megesküdött rá, hogy az jó. A lábtámaszt, a raklapfedeleket és a csavarokat, köteleket vettem csak késztermékként, minden másért csak magamat szídhatom. Egyelőre ezek itt mind az életemet jelentik, ha valami nem úgy működik ahogy kell, láncreakciót indíthat el, aminek a végén egy vízihulla úszik a hajó mellett, 10 méteres kötélszárral hozzáerősítve.

Elértem a bulgár-török határvonalat. A parton 2 hatalmas oszlop, rajtuk két hatalmas zászló, hogy nagyon messziről látszódjon. Tényleg jól néz ki. Itt kapták el 2 éve a két kanadait, akik áteveztek a törökökhöz szabályos kilépés nélkül. Engem most itt senki sem bánt. A hatalmas épületeken kívül arra viszont nem futja, hogy ez egy ki- és beléptető pont legyen? Hol a logika? Ilyen alapon bárki elkezdi megközelíteni Törökországban az isztanbuli check-in pointot, tulajdonképpen illegális határátlépő. Húzok tovább. Várom, hogy elérjem azt a fokot, ahol talán árnyékoltabb a víz.

(Egyre kevesebb esténként az erőm naplóíráshoz, innen ezt a részt másnap fejeztem be.)

A hullámokat, ezeket az 5-6 métereseket kezdem megszokni. Vidám otthoni hétköznapjaimon fekete-tengeri körtúrákat fogok majd szervezni januári indulásal, sit-on-top kajakokkal elmebetegek részére. Garantált siker. A hatalmasabb hullámok nagyobb figyelmet igényelnek, jobban rolláztatják a hajót balra, a tarajok pedig amikor a hajón törnek meg, mintha jobban rájuk kellene dőlni. Ilyenkor hátulról is érezni valami lökést, ilyen korábban nem volt.

Egyszer sem néztem már hátra. Nem azért, mert esetleg félnék valami mumustól, hanem mert nincs értelme. A spricóban nehéz mozogni, a csípőmozgás szétszaggathatja a friss javítást, ezzel bedőlne a víz a hajóba. Amúgy sem akartam az izmaimat kitenni nemmegszokott mozdulatoknak, mert ha kiakad valamim, adhatom a vészjelzést. Öregszem,vagy valami hasonló? Nem tudom, nem érdekel.

Paranoid módon mértem fel minden potenciális halálforrást, ami nekem van cimkézve. Ekkor egy nyugodtabb halálfelmérő pilanatban megint kiakadt a jobb oldali lábtámasz. Akkorát ordítottam, hogy berekedtem. Lenyugtatott nagyon gyorsan. A neoprén cipő talpának recéi mozgás közben a tengelyt pörgetik, így akad ki. Lerúgtam a neoprén cipőt, inkább sebesedjen tovább a sarkam,minthogy megőrüljek. Spricót ezután feltéptem, pedált rögzítettem, spricó vissza, taraj érkezik -- vízbetörés nincs.

Elértem a ...... fokot, fordulok jobbra. A hullámokitt már nem akkorák, cserébe a hátszél helyett jobbró jövő oldalszél van, ami a majdnem sík vizet idegesítően kavargatja. A hullámhegyek kisebbek, rövidek, hegyesek, jobban ingerlik a hajót. Inkább rázzák, mint döntik. Becélzok egy tankert, tudom, a farnál szokott a teljes legénység punnyadni ilyenkor. Talált. Érdeklődő török arc nézett le a bolhára odafentről. Megkérdeztem, a check-in valóban ott van-e, ahol a bolgárok mondták. Határozott igen a válasz. Emlékszem, a ,,Medúza'' motoros is itt lépett be, olvastam a hajónaplóját. Ezen az úton haladok most én is.

Erős szembeszélben odaértem a mrinába, a Coast Guard hajója mellé álltam. Ha sáros vagyok, vagy esetleg mégsincs itt semmi, a legjobb meglátogatni a mumust, akinek kötelessége, hogy vétség esetén levadásszon. Ide érkeztem most, kitárt lapokkal. Elmondták, hogy Istanbul a check-in, ez meg itt, amit produkáltam, ha partra tszem a lábam, illegális belépés. Tudtam ezt persze jól, viszont elővettem a legártatlanabb kutyafejemet, mert tudtam, hogy egyes országokban tisztelik a hülyéket. Bejött.

Ezek után nem a lincselés következett, mint ahogy az Magyarországon várható lenne, hanem kaptam egy csészeteát, két kis csukorral, hozzá egy fürt szőlőt, hiszen teához az remekül illik. Kérdezték, mit szoktam enni, van-e kenyerem. Sütni szktam, ha kell, tele vagyok liszttel és élesztővel. Erre adtak egy kiló török kenyeret, kis cipót, nylonba csomagolva. Nagy tisztelettel elraktam az első rekeszbe, hogy véletenül se érje víz.

Szürke egyenruhás török határőrök, szigor az látszik, nem lennék az ellenségük, de az emberség is ott van bennük. Egyértelműen kijelentették, hogy őrült vagyok. Ez nem titok, a bulgár belépésemkor ez a diagnózis már megszületett. A határőrök megmondták, hol lesznek a figyelőszolgálatok, miket kell elkerülnöm. Abszolút szabálytalan eljárás, mindent felrúg az a jóindulat amit tettek velem,viszont ők is tudják, hogy emberi erővel innen lehetetlen eljutni a hivatalos belépési pothoz. Ha valaki megkísérelné, belehalna. Mondtam, ha ebből a védett kikötőből pihenés nélkül kievezek, belemegyek ismét a 6 méteresekbe, és én a térképemen csak ezt az úticélt néztem ki magamnak mára. Úgy indulok innen, hogy nem tudom, hova érek, egyáltalán milyen a part, ki tudok- e kötni. Elindultam.

Ismét hátszél, mert a legtávolabbi partszakaszt vettem célba, aközeli várost levágom, hátha figyelik, oda megyek-e. Hátulról a szél borzolta méteresek jönnek, balról pedig szép lassan visszajönnek az 5-6 méteresek. Ez így megy estig. A Nap nem látszódik, folyamatosan felhők mögött van. A horizonton nyugaton a sugarak szögéből ítélem meg, milyen magasan lehet. Sürgősen ki kell kötnöm, a partot viszont nem látom csak pillanatokig, ha éppen egy hullám tetejév vagyok,és amikor egy másik magas hullámhely pont abban a pillanatban nem takarja el nekem a partot. Csak úgy lehet esélyem, ha kijjebb megyek, de nem annyira, hogy egy szörfhullám elkapjon és a falhoz vágjon.

Végig sziklafalak, a rájuk kenődő hullámok magasra csapnak. Látványos indikátorai a parti sávnak annak, hogy mi esélytelen. Csak azt nézem alaposabban, hol nincsenek ilyen felcsapódások. Tovább szemlélve szintén ez a helyzet kilométereken át. Végül, pont előttem, mintha lenne egy kis sáv, ahol csend van. Egyenes szakasz, fehér sávval. Ez vagy lapos szikla, vagy homokpad. Közelebb értem, elkapott egy tolóhullám hátulról, dobott egyet rajtam, majd utólért. A másodikkal már kint voltam a homokpadon, a harmadik már úgy kapta el a hajót, hogy kint voltam belőle, és húztam ki az orrát. a homokos partra. Vízbetörés semmi, csak ami amúgy is jár. Ezt a kis partszakaszt most megérdemeltem.

Tartva a Coast Guard esetleges vadászatától, szétszedtem a radarreflektort és letakartam a hajó piros részeit. Kihúztam a kicsikét a hullámverés okozta kis homokpad mögé, merőlegesen a partvonallal. Így részben takarásban van. Nos, ezt szúrja most ki valaki 500 méterről! Ki lehet, de csak úgy, a az ember tudja, mit keres...

Matracot fújtam, ettem egy halat a török kenyérrel, leszúrtam 5 poliamid csövet a homokba, ráterítettem a szúnyoghálót, a lelógó rszeit homokkal meghintettem, majd betoltam alá a matracot, majd a hálózsákot, végül magamat is. Naplóírás nélkül elaludtam.

Hozzászólások: