VIII.6.

Nagyjából jól aludtam. A hullámverést nem közvetlenül magam mellett 2 méterre, hanem távolabb hallottam. A hullámok még mindig magasak. Reggel arra ébredtem,hogy a strand teljesen néptelen, hatalmas területén pont mellém telepszik két idősebb hölgy, egyfajta lajhárszerű, lassú precizitással. Reggeli kókadtságomból hirtelen eszmélethez térve gyorsan összepakoltam, a deckfedeleket szellőztetésre nyitva hagytam, majd leültem 100 méterrel arrébb az üres büfé karosszékébe. Ráláttam a hajóra és a két nénire, akiket egyáltalán nem érdekelte a létem, ez ott az ő kis szegletük, én toltam oda este a képem. Most ez itt a kitúrás órája. Nem kell erőlködniük, megyek nén magamtól is, csak még ennem kellene.

Lassan áramlottak a felfújható matracok, kacsák, cápák, delfinek, hűtőládák, fürdőlepedők, napernyők. Ezeket emberek hozták, és ott is maradtak nekem az előző este tisztességesen kiürült strandon, de csak azért, hogy a nagyobb embertömeg láttán mintegy pavlovi reflexként kinyisson a büfé és legyen végre kávém. Szóval a fenébe is, hol a kávém...?

Gyanús felhők a teljes szárazföld felett. Bulgária nehezen enged el, vagy inkább elkerget?

A büfé már üzemel, viszont toast és palacsinta még nincs. A kávét egy fekete hajú nő csészébe kapta, én papírpohárba. Miféle diszkrimináció van itt? Megjegyeztem, figyelek minden csínyt ezután. Az unott büfések a hatalmas strand közepén annyira fásultak, hogy szándékosan kerülik az emberi tekintetet, nehogy reagálniuk kelljen. Periférikus látómezejükben azonban mindig benne van az alany, hogy ha repül feléjük valami nagy sebességgel, ki tudjanak térni. Mindenképpen bolgárul akarnak beszélni, egy szót sem angolul, amit megértek, ha szuverenitásra törekszik országával együtt, akkor viszont nem, ha egy éhes vadállat jön a vájúhoz burkolni. Ez lennék én. Itt. Mondtam, kivárok a kávé mellett az asztalnál, kell toast és palacsinta is. Valamit nagyon félreérthettek, mert felállt egy asztaltól a kávécsészés fekete hajú nő, érdekesen odajött hozzám, majd egy hegyvidéken nemrég ébredt barna medve betonrepesztően mély hangján elmondott a büfé reggeli beüzemelési rendjéről valamit bolgárul. Az erősen gender-nonkomform- vagy egyéb nemi zavarral kidekorált szervrendszer-összesség valahogy a Modern Talking 80-as évekbeli szólóénekesének reinkarnációjaként olyan hatást gyakorolt rám, hogy azonnal kiittam a kávémat és visszamentem a hajóhoz. Szerencsére a hajómat mindez nem érdekelte...

Mielőtt indultam volna, a másik büfé nyitott, és egy hatalmas melegszendvicset toltak el előttem. Mivel vizet is kellett vennem, kértem egy szendvicset. Jó volt. Zuhany a büfé mellett, aztán indulás.

A szél enyhült, a hullámok nem szemből jöttek. Talán kétszeres a haladás az előző napokhoz képest. A hullámvasút folyamatos, a ringást, a süllyedést-emelkedést eddig nem éreztem ennyire. Stabilitásom korrekt, a neoprén spricó a hasamat szorítja, de most már nincs ételmérgezés-tünetem olyan mértékben, mint koábban.

Tsarevóig csak egy kis szigetnél álltam meg, mert külső zátonyait nem volt kedvem kerülni. Egy szikla tövében véletlenül két nő ült, beszélgettek. El sem tudom képzelni, miről. Itt?

Leástam a hajóm mellé kavicsokkal a vizemet, hogy hűljön kicsit. Csak azt, ami a decken túlmelegedett, a menet közbeni adagomat. 40 kg követ zúdítottam rá. Fél óra múlva a minimális vízmozgás ugyanolyanná varázsolta a partot amilyen volt, a palack sehol. Elmászott...

Jött egy kajakos, neki sem volt jobb dolga, minthogy pont oda jöjjön, erre a festői helyre, ahol már hárman vagyunk. Ez már sok volt a két nőnek, megmászták a sziklafalat és eltűntek a bozótban. A sit-on-top kajakos ügyet sem vetett rám, a kétnőre pláne. Nem köszönt senkinek. Én sem. Aki ide jön és kiköt, az nem barátkozni érkezik, hanem elkerülni mindenkit, aki elkerülhető. Végül elment, így kisajátítottam magamnak a pihenőhelyet. A kajakost tipikus vadvízi mozdulatok jellemezték, fej fölé magasra emelt lapát, egyebek. Totál felesleges, de látványos mozgásformák. Mosolyogtam egy kicsit, emlékeztem, a fontoskodó vadvízi karmozdulatokat ki hangsúlyozta nagyon. Egy olyan ember, aki sosem jönne ide. Nincs ugyanis bevétele belőle, és bizony olyan túravezetők is vannak, akik csak akkor indulnak el bárhova, ha abból profitálnak.

Elindultam. Kinéztem a sziget és a part közötti keskeny átívelő szakaszt, melyik részen nem törnek az alacsonyabb hullámok, aztán start. Időben, mert a dombok felől, mintvalami sáskahad, megjelent 30 fő, akikhez nem volt kedvem.

Tsarevo kikötőjébe 2 méteres szörfhullámok vittek be, majd jobbra lefordultam róluk. Elémrobbant a kikötő látványa, szemben a Check-Out pointommal. Beálltam a legnagyobb halászhajó mellé, lévén, hogy ez van a legközelebb egy viszonylag rejtettebb hajókihúzó lejtőhöz. Merőlegesen állt a hajó a parthoz, így a kajakból csak úgy tudtam kiszállni, ha stégnek a halászhajót használtam. Pillanatok alatt otthonosan éreztem magam rajta, nem nyúltam semmi értékeshez, nem bántottam a hajót, rajta mindent a legnagyobb tisztelettel fogtam meg. Később lejött a gazdája,nézett rajtavalamit, kérdeztem, elmenjek-e, zavarok-e, legális-e, mondta, nyugodtan maradhatok.

Az igazoltatásat, a kijelentkezéshez szükséges papírok intézését holnap 8-kor végezhetem.Ez itt egy hajnali időpontnak felel meg. Rádiószerviz, hajósbolt itt sincs.

Beültem a hajósok, halászok kis büféjébe két kólára és egy croissonra. Automatából jöttek, pár pillanatig halásznak érezhettem magam tőle. A kis büfében önkiszolgáló konyha, napfénytető, néhány tabló volt. Olyan hely, ami tényleg a hazatérő halászok pihenésére szolgál, ahol megbeszélhetik a dolgaikat.

Később átmentem a kikötőben lévő egyetlen hotel vendéglőteraszára vacsorázni, mert a laptop ismét töltésre szorult. Maga a hotel hajó formájú volt, tökéletesen illett a környezetébe. Így kell építkezni, várost tervezni! Írtam a naplót, közben jöttek a szállóvendégek is enni. Finoman átküldtek egy kisebb asztalhoz, ekkor mondtam, hogy 10 perc és el is megyek. A tömeg most nem az én műfajom.

Körbejártam az egész kikötőt,hogyvalóban nincs-e más hely a hajómnak és nekem. Nem volt. Vízről tökéletesen ki tudtam választani a legjobb helyet éjszakára. Elnéztem a vitorlást, aki nemréghorgonyzott le. Neki semmi sem kell, mindene megvan. Lóg a láncán a vízfelszín felé egy horgonyon. Épp filmetnéznek, ami egy hajón igencsak fejlesztheti a személyiséget...

Sátor a betonon, sós pára a bőrön, bárhol vagyok, izzadok, mint futam után a ló. A beton tolja vissza a nappal felvett meleget. A 3 cm-es matrac enyhít valamit,. Sátrat kénytelen voltam ismét állítani, mert a szúnyogoktól nem tudtam volna aludni.

Erőltetett alvás következik...

Hozzászólások: