VIII. 4.

Ma még nem tudtam, mi vár rám ezért felkeltem. Kár volt. Felmentem a strandról a kis étterembe egy kávéra és egy tonikra, majd banánra kezdtem vadászni a butiksoron. Csak palacsintába töltve adtak, ebbőlkét különböző helyen összesen kettő ment le. Hatalmasak voltk, külön kis tálca járt hozzájuk.

Kaptam egy boltban őrölt borsot, néhány zacskós levest, kekszet. Beljebb már tláltm banánt is, 3 kg elég volt, ezzel kizabáltam őket, mivel egy állatkertnyi banánt vittem tőlük.

Amikor visszatértem a hajóhoz a strandra, észrevettem, hogy az egyik sátorrudamat el sem tettem a reggeli pakolásnál. Erre jó lesz vigyázni. A hajómat már körbenőtték a strandolók, egyiknek sem jutott eszébe, hogy esetleg eltegye, ami nem az övé. Hiába, ilyen országok is vannak...

Elindultam. Ahogy kikanyarodtam jobbra a védett mólótól, már vártak a 2-3 méteres hullámok, a változatosság kedvéért a haladási irányuk a változatosság kedvéért most is frontális volt. Ez azért ideális, mert lassít, így nem tudok gyorsan haladni. Vendégmarasztaló hullámkák...

Gondoltam elérem az Ostrov Spreti Ivan nevű szigetet, amin világítótorony van. Érdekes, hogy ez a torony úgy néz ki, mint valami görög monostor.

Ismét halászhálók az útban. Ezt is szándékosan rakták ide, és nagyon jól tudták, hogy ha lerakják, itt is marad. Hogy örüljek. Üvöltök. Néhány 100 méter kerülő feleslegesen, bár egyiken átcsúsztam. Eredmény: majdnem bedöntött a hullámzás, mert nem vettem észre, hogy az egyik bólya pár méterrel a vízalatt van. A hullámmozgás felhozta.

Pihentem a sziget szélárnyékos oldalán, de ki sem szálltam. Végül elegem lett a közeli turistahajóból áradó amerikai karácsonyi éneklésből és tovább léptem. Inkább a hullámok, mint az óceánon túli szubkultúra.

Az első védettnek látszó sziklasornál kimentem. 15 méterre a fejem fölé csigalépcső vezetett, mint valami galériára, odafenn festői környezetben asztalok. Körös-körül sziklás partok, a kiátás bámulatos. Ide fel kell menni,ez kötelező. Fentről lenéztem a hajómra, a sötétbarna sziklák hullámvédett árnyékában a partra téve álmosan pihent a kicsike. Gondoltam, míg itt tonikot és kávét döntögetek, csk megváltozik a szélirány. Naív elképzelés, nem változott semmi.

Délután 3 óraután indultam el. A spricóm bal oldala kiszakadt a varrás mentén, lejött róla az a szövött védőréteg is, ami kívül kopásállóbbá tette magát a neoprén anyagot. Amint idejutott a víz, ez az anyag átengedte a vizet, majd a varrás mentén szakadt neoprénen keresztül dőlt be a víz a hajóba. Ezt minden hullámtaraj édes élményként szolgáltatta nekem estig. Ez azért nem vicces, mert ha a harántirányban lötyögő víz a hajó belsejében szinkronizmusba kerül a hullámzással, az eddig beidegződött fekete-tengeri stabilitásom megborul kissé.

Következő öböl valami luxus szálloda marinája és óriási strandja. Pont ilyesmihez nincs kedvem ma. Kerestem a marina partján valami táblát arról, mi a kikötő hívójele vagy csatornája, akármije, amin bejelentkezhetnék. Semmi. Fél órán keresztül keresgéltem valami bennfentest, eredménytelenül. Kimostam a neoprénemet édesvízzel, végül megláttam Bulgária legnagyobb, legbambább biztonsági őrét, aki annyira sem tudott angolul mint én, és ez nagy szó. Bólogatott, látszólag értette a kisebb vészhelyzetemet a szakadt neoprén és a vízbetörés között, bár ez az összefüggés márbonyolult logikai feladat. Körülöttünk csak német hangok voltak mindenütt, ez lehet a németországi vendégeknek fenntartott partszakasz. Elég kirekesztő ez a helyi- és a többi turista részére, de be kell látni, hogy az igényes népeknek szeparált terület kell. Csak ne fogna el ettől az egésztől az undor...

Nem kellett sokáig várnom a nap fénypontjára,jött telefonon valami irodistától a parancs az őr felé: ha nincs karszalagom, menjek innen a fenébe. Tehát megérkezésem óta vadásztam valakire, hogy információ legyen az ittlét mibenlétéről, közben lement a Nap, itt meg billogoztatni akarnak, mint valami lovat. Mert westernfilmben érzik magukat. A strandra sem megyek át,mert onnan reggel nehezebb indulni, egyetlen esélyem az, hogy keresek egy másik öblöt magamnak, és itt hagyom őket. Sötét lesz a vízen? Nemérdekel...

Berobbant az agyam. Részletesen elmondtam az őrnek magyarul, mit tartok személyesen róla, a társáról, általában a szállodáról és a vendégeiről, közben villámgyorsanmindent berámoltam a hajóba, felszereltem az éjszakai flash lámpát, semmi sem érdekelt, csak az, hogy semmilyen szivességet ne kelljen a parton állóktól kérnem és elfogadnom. Csak el innen,minél gyorsabban... Nem értették, miért cselekszem így, de ez érdekelt a legkevésbé.

Odakin 2 méter körüli hullámok fogadtak, néhol átcsapó tarajokkal, ami azért volt most kockázatos, met spricó nem volt rajtam és igencsak sötét volt. Tényleg elment az eszem, a parton állók hülyesége miatt legközelebb nem szabad kockára tennem a hajóm úszóképességét. A tarajok balról mind az ölembe hullottak. Korábban már kiüvöltöztem magam a halászhálók miatt, így most nem ordítottam, hiszen ez a helyzet itt komolyabb. Félelmetes, sötét fémtömegként jöttek a hullámhegyek, mögöttem a villanófény néha mindezt bevilágította. Azt hiszem, a kis flash lámpám első napja ez volt.

Ösztönszerűen ment a hajóm, ráadásul nem tudtam, merre. Láttam a partot és a kompasz is mutatta az irányt, viszont a part jellegét nem tudtam meghatározni. Sziklás lesz, meredek parttal, vagy homokos? Sötétben minden más. Ha kikötéskor a part sziklás, és valami szörfhullám rádob, akkor komolyabb gondok lehetnek.

Kumata Cape alatt a parton piros lámpa világít. Megcéloztam, remélem valami halásztanya. Ottmindig jó a partot érés. A flash lámpám kezd lemerülni, egyre ritkábbn villan. Hiába, ezt nem állandó világításra találták ki. Ahogy közelebb értem a parthoz, elkapott hátulról egy surf, célban pont a parti piros lámpa. Kis terasz fából, büfével, kis bárral. A parti hullámokon azt láttam, hogy nem sziklás terepen törnek, homokos lesz a part. A hátulró jövő szörfhullámok a parthoz közeledve egyre magasabbak, végül az egyik a far felől becsapott a cockpitba, telerakott vízzel. A parton voltam, de visszarántott a víz hajóstul. Ismét jön egy hullám, most ugrottam. Húztam ki a hajót az orránál fogva, de megbicsaklott a bal térdem. Ennek köszönhetően a hajó45 fokos szögbe került a hullámokhoz képest, ami nem jó. A bárból két ember ugrott ki, hogy segítsen. A hajót kihúztuk, kiborítottuk, a kis kézi pumpával a maradékot megkíséreltem kitolni. Igen ám, de hínárt is kptam, nem keveset. Ettőla kézi pumpa eldugult. Hiába, ezek a pumpák csak a kereskedőknek kedveznek, akik minden kajakhoz eladnak egyet 10 ezer forintért. Szerencsére az elsődleges pumpám egy ipari hajós wcpumpa vastag gégecsővel, ez mindent kitépett a hajóból. Ez a jó ide!

Rendbe raktam futólag mindent, a neoprént ismét átmostam édesvízzel, kiraktam szárdni, aztán leültem naplót írni. Körülöttem korombélinők, párok egyebek, mondták, hogy bulizzak velük és ne törődjek a luxushotelesekkel, akik épp most lövik fel a napi tűzijátékadagjukat. Ezt tettem...

Borzasztó tarajok robajai hallatszanak még mindig, nem tudom, hogyan alszom majd. Aztán megoldódott minden.

Hozzászólások: