VIII. 1.

Végül mégsem napozóágyon aludtam. Két napfénytető közé függőágyat kíséreltem meg kifeszíteni, nem ment, az egyik oszlop mindenáron ki akart dőlni. Ez megrengette volna az életemet, valamint a strand üzemeltetőjét feszült káromkodásra késztette volna az esemény. Így végül leterítettem a függőágyamat a homokba a hajóm mellélepedőnek, rákerült a matrac, majd én, hálózsákba csomagolva.

Éjszaka felkeltem, mert pajkos szúnyogok kezdtek döfködni. A hajókihúzásra használtPVC csöveimet függőlegesen leszúrtam a homokba a felsőtestem köré, majd a Csömör Herminától kapott, fotóműtermi függönyt ráterítettem szúnyoghálónak. Alábújtam, mint valami felravatalozott vízihulla, azzal a különbséggel, hogy én még éltem. A büfé mozgásérzékelőjének 10 másodpercenkénti csipogása mellett már nyugodtan aludtam.

Reggel az öreg tényleg korán nyitott. Összepakoltam, nyitva hagytam a hátsó nagy rekeszen kívül minden nyílást, hogy a nemsokára felforrósodó hajóból szökjön ki az esetleges vízgőz. 15 méterre a büfé teraszán melegszendvics, kávé. Most megnéztem az étlapot, 2leváskávé is van. Ez is drága ahhoz képest, hogy a legolcsóbb a saját készítésű, viszont asztal, szék is jár hozzá, no meg toll a naplóíráshoz.

Hátam mögött a bárpult, tőlem balra a hajóm várja,mikor mozdulunk végre, előttem a tipikus nádtetős napernyők sora, majd a tenger, ahol első lépésben 3 NMi-n keresztül a 195 fokot kell tartanom.

Tartottam is. Ez csak 3 NMi volt, ami után 240 fokra álltam rá. Ez 1.6 NMi lesz. Azért jó a fordulópontok közti távolságot leírni, mert így ténylg tudja az ember délben, mennyinek kéne még meglennie estig.

205 fokon jött egy 6 NMi hosszú öböl-levágás, ami alatt olyan messze kerültem a partoktól, amnnyire a Fekete-tengeren egyedül még nem voltam. 1 méter körüli hullámok, szél keleti, a hullámok iránya is ugyanannak tűnik, hajóforgalom pedig semmi. Félút viszonyítási pontja jobbra valami domb volt. Amint átértem, unalmas szállodasorok ismét. Beálltam a marinába egy halászhajó mellé és lehűtöttem a vizemet a tengerbe lógatva. Pár száz méterrel arrébb megint egy marina, viszont itt remek kifutópályák vannak üresen halászhajók részére. Egyiket megnéztem, csúszik. Jó lesz. Visszatolattam, lassan lelltam, irányba tettem a hajót, elindultam, majd maximális sebességgel kirongyoltam a gerendákra. Kiléptem elegánsan száraz lábbal a partra, körülnéztem, ordít-e valaki. A kommunikációnak ezt a meggyőző formáját most senki nem választotta, csak a kikötői guberáló sirályok, akik mindig veszekednek valamin. Egy olyan hajócsúszdára futottam ki, amin egy olyan hajó állt, melyet rég használtak. Bár sosem tudni, járnak roncsokkal is halászni...

A kikötőtől 10 méterre kis rakpart lépcsővel, majd padok, árnyékkal. Fenn olcsó büfé kávéval, salátával és sült krumplival. Ez elég lesz Burgasig.

A sirályok az asztalom mellett kurvulnak. Hová lesz így a fajtájuk, ha elfelejtenek vízből halakat zabálni? Tőlem aztán semmit sem kapnak. Vékony visító hang lehet náluk a kunyerálás. Egy jó kilátású fatuskóért, egy jól megtömött kuáért itt is ölik egymást. Amint a parton egy asztaltól felállnak a vendégek, ráugrik a maradékra egy sirály és felzabálja amit talál. Ezt a szokást az evolúció talán elgalambosodásnak nevezhetné, ami olyanlehet, mint embereknél a konzumidiotizmus vagy a plázafüggőség.

A halászkikötőből kifelé, mielőtt beálltam volna 240 fokra, megnéztem azt a halálra ítélt vitorlást, ami le volt horgonyozva a parttól kicsit távolabb. Gazdája rég törődött vele, ez látszott is rajta. Negyven élénk sirály próbálta egészben megenni...

A hajó beállt a megfelelőszögbe. Jó messze van a cél, 8.5 NMi, az pont elég lesz estig. Mondjuk olyan, mint a Római part és Leányfalu közti távolság, ha a szél és a hullámzás nem szélsőséges. Most még távolabb leszek a partoktól. Ahhoz, hogy ne érzékeljem a megtett és a hátralévő távolságot folyamatosan, kitaláltam egy taktikát. Nem nézelődtem hátrafelé, oldalra sem, csak előre. Oldalra csak nagyon ritkán, amikor érzékelni akartam a parthoz viszonyított haladást is. Bevált...

A hullámok nőttek, a medúzák eltűntek. A medűzák eltűnése egyértelműsítette annak tényét, hogy most tényleg távol vagyok a partoktól. Néztem a kompaszt: foyamatosan tartom a 240 fokot. Utamba került két halászháló-förtelem, agyonbólyázva, ezekből kezd elegem lenni. Olyan is van, amit azért kell a gerendái miatt kikerülni, mert felülne rá a hajó. Mértem a hullámok okozta esetleges sodródási szöget, hogy értelme is legyen a hálók létének. 5 fokot rátartottam az irányomra.

Sürgősen a most látszó 240 fokra lévő távoli partoknál ki kell néznem valami jellegzetes magaslatot, aminek a formája nem fog változni, amikor közelítek hozzá. Valami Copacabana-jellegű épület háromszögletesedett ki neke a távoli világosszürke masszából.

A Nap 30 fokos szögben áll, átérek. Bal lapáttollam beleakadt egy macskányi medúzába. Mi ez?! Eltévedt? Itt már nem kellene kolbászolnia, hiszen már tisztáztuk, ez nyílt víz.

A távoli háromszög alakú épületet, ami valószínűleg egy szálloda, elneveztem nemes egyszerűséggel Winnetounak, mert csak egy van belőle a parton. Ez a célpontom, a vilgot jelentő viszonyítási pontom. Szélsőliberális indián, aki csak azért jött létre, hogy agymosása legyen az őslakosokat kiirtó amerikai népnek. Ez a háromszög alakú Winnetou pedig az én agyamat mossa azzal, hogy csak vele foglalkozzak. Talán elhagytam a félutat. Winnetou emeletei kezdenek kirajzolódni. Jobbról süti a Nap, balról már lebarnulhatott.

A hullámok a lábfejemnél kezdenek megtörni, és az orr felé haladnak. Pezseg a víz. Már látom a beecheket, keskeny homoksáv világosodik ki. Bástyaszerű toronyházak, tőlük balra Winnetou fehérlik. Még balra elnézve felsejlett a marina betongátja. Ráfordultam, ne a part mentén kacsázzak oda, mint aki a strandról érkezett. A világítótoronytól jönnek ki a halászhajók, jó nagyok. Megvan a bejárat!

A világítótorony alatti táblát lefényképeztem. Egy pár is vot a tövében, nem zavartatták magukat, e voltak foglalva. Néztem a marina hajóit, dülöngéltek, mint a bábuk. Találtam a fehér kikötőkapitánysági épületnél egy kiállót, kihúztam oda a hajót. két ember már várt, megkérdeztek mindent. Egy cetlit mutattam a rottámról szögekkel és távolsági adatokkal, lestek egy darabig. Ismerték a partszakaszt, a chartplotteren megmutattam a nyomvonalamat. Meghívtak egy kólára, elfogadtam. Odafent a marina büféje várt, sült kumpli, croisson, tea, naplóírás, szúnyogok. Az épületben a matrózoknak fenntartott fürdő nagyon jólesett. Kihasználtam.

A büfés egyik alkalmazottja zárás után adott valami konyhai maradékot a sült húsokból. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit fog jelenteni nekem a következő napokra nézve, elfogadtam, megköszönte,

Végül alvás!

Hozzászólások: