VIII.11.

Hajnalban a vízpára nagyon lecsapódott. Ez tulajdonképpen este kezdődött,már akkor láttam atávoli autók fényszórójánál, hogy a páratartalom magas. Elővigyázatosságból este ki sem nyitottam a nagy dobozt,hogy az útvonalpontot rögzítsem GPS koordinátákkal. A sós pára az egész dobozt szétszedte volna. Csak egy hét múlva derült volna ki, mi pusztult el.

A fényképezőgép aksija túlmerült, ennek Amper kell. Ettem 1 györslevest, kávét, majd irány a büfé laptopot, fényképezőt és telefont tölteni. Többet nem viszek fel, mert pofátlanság lenne a tábor egyetlen hosszabbítóját lefoglalnom a többiek elől.

Punnyadtam, de nem vártam meg, míg minden feltöltődik. Elbúcsúztam a büféstől, megmostam a fejem édesvízzel, majd átkeltem a pallókból, raklapokból összetákolt, de működő hídon a hajómhoz, ahol már ketten várták, hogy víze szálljak. Gondoltam, most kihasználom, hogy segíteni akarnak. Spricóba öltöztem, ráhúztam a hajóra, így ragadtak meg, toltak rá merőlegesen a törőhullámra, amimost nem volt nagy, hogy segítség kelljen, mégis jól esett. Integettem segítőimnek, elbúcsőztam a partszakasz látványától, ahol elfelejtettem fényképeket kszíteni. Végül elindultam az öböl déli sziklái felé.

Amint elhagytam az öblöt, észlelnem kellett, hogy az enyhén Kusturica-jellegű helyhez kikötő is tartozik. Ide kellett volna érkeznem tegnap! Akkor délután tovább is álltam volna kis pihenés után, nem kellett volna leragadnom. Sebaj. Láttam is ezt a szikláspartszakaszt, csak az eddigimarinák öntöttbetonból épültek, ez megitt terméskő. Nem ismertem fel, a világítótornyait pedig nem láttam.

Kellenes evezés volt egész nap. Szél semmi, hullámok 1 méter alatti döghullámok. A spricót is levettem. A guara egyelőre tökéletes, bár nagy víznél kell majd kipróbálni, nagy szélben. Közérzetem remek, mi több, még éhes is lettem délben, ami jó jel agyógyulásom felé. A burgasi ételmérgezésnek egyre kevesebb nyoma van.

Kikötöttem egy pici homokpadon, melynek medre 3-féle színben pompázott, mintha valami mesében lebegtem volna el felette kajakkal. Meredek sziklafalak, képeslaphoz illő terep. A ritka növényzet itt már nagyon jellemző mediterrán-jellegű, árnyék semmi.

Az egyik sziklarepedésből kilóg egy ág, arról lecsüng egy méltatlanul otthagyott, talán 10 négyzetméteres szakadt kamionponyva. Már messziről láttam a vízről a kék anyagot, tudtam, az ilyen csak azértvan ott, mert más árnyék nincs déltájban. Halenne,nem kéne oda ponyva, feleslegesen sehol sem láttam semmiféle ácsolmányt errefelé. Lefeszítettem a kék ponyvát 1 fadarabbal a homokba, rögtön lett annyi árnyékom, amely hűtötte a homokot nekem. Épphogy aláfértem. Ettem kenyeret, román májkrémet, amit valahol még a Dunán vette hagymát, kekszet.

Megfigyeltem a hajómnál két medúzát, akik nem tudták még eldönteni, hogy megdögöljenek-e, vagy sem. Ebben nem akartam őket zavarni, így tovább álltam. Valószínűleg a napok hullámmozgásai egy párszor a szikláknak csapták már a kis medúzákat, és ez már fájhatott.

Kicsit nőttek a hullámok, spricót viszont nem vettem fel, hiába csapott be kétszer a víz. Élveztem a haladást. Olyan szép sziklás partok vannak errefelé, hogy az bámulatos. Kis öböl, strand, persze ez sem úgy teetömve, mint Bulgáriában. Csak a luxusért megy a nép oda? Ez sokkal szebb, mégsem ide jönnek...

Távolban házakat látok a parton, ahogy tovább haladtam. Ott lesz a nap végpontja, ahogy a Nap magasságán látom. Nagyon hosszú beech, alig van valaki rajta. A halászhajóknál löktem magam partra. Egy török búvár Isztanbulból elmondta,hogy jobb, ha kijjebb húzom a hajót, mert nagyobbak lesznek a hullámok, amikor ideér majd a közelgő átok a Krím-felsziget felől. Még várhat az a kihúzás, goondoltam naivan... Megnézte a hajómat, a spricó végleges javítására tényleg 1 isztanbuli hajósboltot javasolt. Kaptam tőle 3 péksüteményt és 2 almát a holnapi kifulladásomhoz,amit akkor még nem értettem meg.

Odafenn az aranyosabb, fából készült étteremben csak török valutát fogadtak el, a másikban, a hotelszerűben eurót is. Narancslevet kértem.Konyha nem volt már, de sült krumplit ketchuppal, majonézzel, kenyérrel tudtak adni.

A nap hátralevő része naplóírással ment el. Ez már olyan számomra, hogy enélkül nem lenne teljes az életem. Egy nap kétszer van megélve így. Egyik a megélés, másik valahogy a történtek tudatosítása, elmélyítése. Semmihez sem hasonlítható érzés.

Az egész égbolt tiszta, nem állítok sátrat. Nem értem, milyen mumusról beszéltek nekem a halászok is. Aztán rájöttem...

Estefelé átmentem egy másik büfészerű helyre szocializálódni, hogy legalább a legszükségesebb szavakat csavarjam már ki valakiből. Csakhogy alig van közvetítő nyelv, az angolt mindenki rühelli. Többször rákérdeztek, amerikai vagyok-e, azaz fussanak-e tőlem,mint egy futóbolondtól. Megnyugtattam mindenkit, hogy ember vagyok. Ettem egy hamburgert. Ilyen miniatűr, kínai adagot szerintem Kanton külvárosi nyomornegyedében sem adnak az ingyenkonyhán, de jó volt. Ittam kétféle vitaminos török üdítőt, egyet megvettem másnapra ebédre. Akkor még nem tudtam, mi lesz...

Kint már koromsötét van, a kis teraszon párok vacsoráznak., háttérben 10-15 méteres szemmagasságban a tenger dbja fel a hangulatot. Csupán a fokozás kedvéért egy váratlan pillanatban elszállt az áram. Valahol heves, mély hangú török káromkodás, amúgy minden nyugodt. Merem remélni, hogy van Fi-relé és nem szálltak el az elektromos hálózatba kötött gépeim.

Végül nyugovóra tértem szúnyoghálóval letakart matracomra, a hajóm mellé, akire most éjszaka különös gonddal kellett vigyáznom...

Hozzászólások: