VIII.10.

Jó alvás volt. Reggel az öböl egyetlen kiasmadara csiripelt, mitha barátkozni akarna velem. Nem sok embert láthatott itt, egészen közel jött. Megettem a Franciaországból rám maradt mustáros makrélát, aminek szavatossága decemberben lejár. Majd bennem fog jelárni. Kisütött a Napodakinn a nyílt vízen már nincsenek tarajok, mintha a 4-es szél elállt volna.

Betoltam a hajót orral előre a homokpad azon részére, ahova éppen kifut a víz hullámzáskor. Felvettem a neoprén spricót, rá kívülre a Point65-öst, úgy döntöttem, azt rántom majd fel a hajóra, amelyiket gyorsabbnak ítélek meg az adott pillanatban. A P65-ös nyert, erre volt 1-2 másodpercem. Nem tudom, hogyan indultam el, hogyan sikerült kinéznek azt a pillanatot, amikor a szemből jövő nagyobb, majd a jobbról jövő, sziklafalról visszavert hullámok között kitörtem. Minimális vízbetöréssel sikerült teljesen szembemennema kintről jövőkkel, széllel szemben. Így haladtam egy ideig, míg el nem távolodtam a parttól talán 5-600 méterre, aztán irányba fordultam.

Amikor azt éreztem, hogy egy nap szünet után ismét éreztem a hullámokat, melyek 3-4 méter körüliek, a Fekete-tenger, a kis arany bogaram, gondoskodott, hogy még mélyebben átérezzem, ami jár. Balról fölém magasodott valami, ilyen eddig még nem volt, majd az egész úgy tört meg, hogy a víznyomást nem oldalról, hanem fentrőléreztem. Kitámasztás balon, tekerést nem érzékeltem a tollon, a hajó ezt a csapást mintha meg sem érezte volna. Az ölembenviszont 20 liter víz horpasztottaa gyengébb kivitelű P65 spricót. Még mindig nem mertem kicsatolni és feltolni helyette a hajóra az alatta lévő neoprént.

Vízballasztjaim, melyek általában a rendszersúlypontom mögött, alulvannak, most szinte üresek. A tegnap szerelt guarán még módosítanom kell, így nem lesz jó. Kínlódom vele. Ide epoxigyanta kell, meg még 2 munkanap.

Elértem a ...... fokot, fordulnékjobbra, csakhogy széles ívben kell a fokot kerülni, különben szörfhullámok tolnak a part felé, rá a sziklafalra, ami kegyetlen sorscsapás lenne nekem.

Semmi értelmes kiállóhely. Bulgáriában egy ilyen szélárnyékos helyen halászkikötő épül, itt nem. Távolban mintha egy embert látnék. Vízszerzési hely sehol. 10-12 gyros-alapanyag legel a parton gyanútlanul. Nem tudom, mit. Ők sem.

Ittam egy kis vizet, átcseréltem a spricót, hogy most már a neoprén feszüljön. Ráhúztam pluszban a point65-öset is, így még a szakadástól sem kellett annyira tartanom. Szép lassan, ahogy kikerültem a szélárnyékból, megjelentek a nagy hullámok ismét. Kinéztem a távolban egy településnek látszó helyet, 150-200 méter hoomokpad van hozzá. Víz kell, így nekem feltétlenül landolnom kell. Egy szörfhullám megragadott, majd mint egy torpedót, belefúrt a partba. Ugrottam, a következő szörffel feljebb húztam a hajót, két ember jött segíteni. Egyikük a beech vízimentője, aki megkérdezte, ép-e az elmém. Nincs egyértelmű válasz.

Fent igazi idill van. Ilyen olcsón kempinget kihozni nem lehet. gyakorlatilag mint egy menekülttábor, valahogy mégis tele rendes, kiegyensúlyozott emberrel.

Astrand annyira lepukkant,hogy itt napernyők sincsenek. Akinek kell, szerezzen magának és vigye ki,gondoskodjon arról, hogy ne tépje szét a szél. A szemét nincs rendszeresen takarítva,nem úgy,mint a román- és bulgár szakaszokon. Bár azért itt is van takarítás, reggelente a hullámok által kihordott vízinövényeket összegereblyézik. A traktoros napvégi szántás a homokon pedig végképp felejtős. Mégis gyönyörű az összhatás a maga egyszerűségével. Lerobbant sátrak turbósítva deszkaácsolatokkal, mindez letakarva kamionponyvákkal, telebútorozva kiselejtezett fotelekkel, ágyakkal, egyszóval a körülményeimhez képest ez luxus, tényleg jól éreztem magamat, és ez látszott is.

Itt ha egy tábla össze-visszavan törve, a maradék felületet is kihasználják valami értelmesre. Ha már olvasható, akkor ellátja a feladatát, léte értelmet nyer.

A kis öböl régebben nagy öböl lehetett, csak a bejáratát feltöltötte pár ezer tonna homokkal a hullámmozgás. Odabenn egy kis tavacska maradt meg, ami vízen még vezet valahova, mert motorcsónak van kikötve ott egy deszkákból, gerendákból, raklapokból ácsolt hídhoz. Ez a híd vezetett át a strandról a kempinghez, meg a büféhez.

A kis tavacskában a vízibiciklik mellett gyerekek lubickoltak, a parton páran hagyományőrző jelleggel azzal szórakoztak, hogy egymást felváltva leásták a másikat a homokba nyakig, majd megfigyelték, hogyan szabadul ki. Így egyre nagyobb rutinra, tapasztalatra tesznek szert a gyerekek arra nézve, hogyan kell ezt sikeresen csinálni.

A büfében, ami itt ,,bufe'', van áram, tévé, hűtőgép, valamint kisebb vegyesbolt tele korlátozásokkal. Ha kávé kell, csapolj a bódé mögött vizet, vedd meg a kávét, vidd a sátradhoz, főzd meg, aztán aztán azt csinálsz vele,amit akarsz, még meg is ihatod. Csak a büfében ne akard készen kérni.

A büfés egy találékony ember, van egy másfél méteres, hangtompítós ágyúja, mellyel néha előront, és lő egy durvát a strand felé sportból, hogy csak úgy porzik utána a táj. Nem szereti a madarakat, és ennek így ad hangot. Tulajdonképpen a macskákat sem, mert amint meglát egyet,ráuszítja a kutyáját, aki vadul meg is kergeti a szerencsétlen nénylábút, akinek külön beidegződése lehet a túlélésre, mert még él. Néha az asszony megszólja a büfést, ilyenkor, ahogy láttam, locsolótömlővel teszi helyre a fehérnépet, aki elfelejti, hol a helye.

Estig szereltem a guarát. Leástam a hajó alá a homokba egy gödröt, hogy lesüllyesszem teljesen és úgy rögzítsem.

Este felmentem a büféhez naplót írni a fényhez. Nem sikerült teljesen. Egy öreg leült velem törökül beszélgetni, angolul semmit sem volt hajlandó. Érdekelt ennek az oka. Egyetlen szóval jellemezte az angolt, mint nagyhatalmat. Szóba került a világháború is, ebben teljesen egyetértettünk. Mutogattam neki, hogy törökországot, mint egy darab húst,fel akarták szeletelni a nagyhatalmak. A törökök végül sikeresen megakadályozták ezt Cannakalénál, rengeteg ember meghalt, de az ország elkerülte a feldarabolást, ésez nagyérdem. Ezt kellett volna nekünk is tennünk, csak hozzánk a vezetőségbe márrégebben beférkőzött valami gonosz métely. Szóval az igazi török nem nagyon szereti a nyugatihatalmakat, akultúrájukat is kerülik.

Visszatértem a koromsötétben a hajóhoz,mert ott a helyem. A szúnyogháló-sátor felállítása után vettem észre 1 hatalmas, jellegzetesen homokszínű török kutyát, aki mindenáron velem szeretett vona családot alapítani most,hogy végre már az ágy is készen van. Nos, súlyban akkora volt mint én, azaz illettünk volna egymáshoz, viszont el kellett kergetnem finoman, mert beszédtémánk kicsit egysíkú lett volna.

Most pedig alvás!

Hozzászólások: