IX. 24.

A második átkelés a Dardanelláktól, itt hagytam el Törökországot.

Előbb ébredtem, mint a halászok. A sátorban melegítettem egy kávét, megtoldottam egy csokoládésűrítménnyel. Megettem a maradék kenyeret egy halkonzervvel, felzabáltam az öszes kekszet, és kimásztam a sátorból. Nagyon gyorsan összepakoltam, ennek sajnos ismét egy sátorrúd-törés lett az eredménye. Semmi gond, majd megjavítom, ezen nem idegesítettem fel magam korábban sem.

Majdnem sima a víz, a Nap 5 fokos szögben áll még. Egy motoros lejött a partra a fenti táborból hogy elbúcsúzzon. Kár, hogy este nem beszéltem velük, érdekes csapat lehetett. Intettem, majd elindultam immár a zászlórudammal együtt. Most már nem kell majd titkolnom honnan jöttem, mert már nyugodtan nézhet a hatóság külföldinek, nem úgy, mint a törököknél, ahol már mindenkitől tartottam a végén.

Minden egyben volt. A két spricó közé beraktam magam elé két török csokit és a rádiót. Vízkészletem nem 10 liter mint az előző átkelésnél, hanem csak 3. Összenyomtam a palackot, ne lötyögjön nekem harántirányban is -- nos, ez már beteges tet volt. Beálltam 240 fokra.

Egy ideig szép sima volt a víz, folyamatosan jöttek a kis fodrozódások, ahogy a Nap magasabbra emelkedett, úgy jelent meg a szél is. Ébred a tenger!

https://youtu.be/90vLnKxucgI

Pontosan úgy történt minden, ahogy előre számítottam rá. A hullámok két irányból kezdtek el jönni. Ahogy az 50 fokról érkező szél nekiment Gökceada szigetének, a szél által gerjesztett hullámok kikerülték azt, majd az átkelési pontomnál két oldalról érkezve találkoztak. A sziget északi felérő jövő hullámok voltak az erősebbek, a tőlem balról érkezők a gyengébbek, mert ez utóbbiak megkerülték teljesen a szigetet, fokozatosn gyengülve. A grib-fájlok azt jelezték,hogy a szélirány 50 fokról 20-30-ra változik délutánra, ezt jó lenne elkerülni. Interferált hullámokban oldalirányú szél -- ilyenem ritkán volt, akkor i rövid ideig.

Erősödött a szél, folyamatosan nőttek a hullámok. A spricó alá rakott egyik csokit félúton ettem meg jutalomfalatként. Hatott. Ezt még két kézzel csomagoltam ki. Később, mielőtt a hard rock-menet elkezdődött volna, behabzsoltam a másodikat is, ezt csak két részletben tudtam megenni, mert csak egy kezem maradt a kibontáshoz. A török csokigyárak vízállóan csomagolnak, ezt kibontani Bf4-es szélben külön akrobatika.

Talán négyesével érkeztek jobbról a nagyobb hullámok, kiszámíthatóak voltak. Amint az első elkezdte emelni a fart, már ráfordultam 20-30 fokot hogy merőlegesen találjon el az esetleges hullámtaraj. A többi is jött. Mind csak tolt, tolt előre. A balról érkezők kicsik voltak, de alattomosak. Akkor törtek meg, amikor nem számítottam rájuk. Az átkelés felétől a sebességemet csökkentettem, mert a tartalék erőmet vészhelyzetre tartogattam. Ez a taktika eddig bevált, nem verenyezni jöttem, nem túrázgatni, hanem haladni, lehetőleg élve.

Egyszer csak betonba ütközött a lapát, alig bírtam áthúzni. Nem értettem. Szemből jövő áramlatnak nyoma sincs, azt a hullámokon látnám. Észleltem ilyesmit egyszer, denem ilyen erőégűt, akkor is megdöbbentem. Értetlenül gondolkoztam, miféle helyi áramlat lehet Limnos előtt, ahol a szél épp ellenkező irányba tolja a vizet. Aztán hátranéztem szokás szerint, hogy az oldalirányú elsodródást felbecsüljem, nos, ekkor káromkodtam egy cifrát.Az egyik törőhullám kioldotta a viharhorgonyomat, és félkegyelmű ott röhög narancssárgán a hajóm mögött. Egy ejtőernyőforma, ami vihar esetén lefékezi a hajót... Kiürítőkötelet persze lusta voltm rákötni. Felhúztam, erre beleakadt a guarába, gyakorlatilag ráhúztam alulról, mint valami sapkát. Visszaengedtem, guarát kiemeltem, horgonyt felzedtem és a hasamhoz, a neoprénbe gyűrtem. Amint a guara kikerült a vízből, már fordult is keresztbe a hajó. Visszatoltam, irányba lltam: 240 fok. Még mindig jó vagyok, kb. 2 NMi a marina, a napi célom.

A hullámok hegyesek, érezni, hogy ha erős itt a szél, akkor erős a rock and roll. A világítótorony után már láttam a marina sziklás gátját, a hajóm alatt a meder színváltozásait. Láttam a meredek partok tetején egy fehér autót, majd a vízben egy búvár bólyáját zászlótul. Az autót kikerülni könnyű volt, mert az a parton koptatta az utat, a bólyát búvárostul márkomplikáltabb volt, mert ezek tekeregtek ide-oda.

Valami belső örömöm is volt már, amit nem lehet megfogalmazni. Ez itt Görögország, ahol 9 éve nem jártam, és a Margitszigetről kolbászoltam idáig, ami kicsit messze van innen. Az idő elképesztő, a hajómat 8 éve kezdtem el építeni. Néha sok minden eszembe jut a folyamatokról még itt is.

A kőgáthz közelebb érve enyhe szélárnyékba kerültem, aztán befordultam a marinába. Gyönyörű halászhajók, tiszta, rendezett kikötő, sólyatér. Hat hajó volt kihúzva, három hajón dolgozott a gazdája. Amint észrevették hogy ki akrok kötni, egyikük közelített, kiabált valamit. Előbb azt hittem, el akr hajtani. Semmi gond, 50 méter a beech, ott napozóágy is van. Tévedtem. Csak a többieknek kiáltott, szólt, hogy valamit partravetett a szél.

Kijelentettem, mindenképpen legálisan szeretnék bejelentkezni az országba,nem úgy, mint a törököknél. Nem szeretnék tortúrát. Erre hívták a rendőrséget... Itt érdekes váltás volt, ugyanis a legrosszabbra számítottam. Nem ez történt. A rendőrök telefonon megkérdezték, meglátogatom-e őket egy távolabbi marinában, vagy küldjenek ki valakit hozzám a papírok átvizsgálásához. A kikötő 10 NMi, így a válaszom az volt,most inkábbpihenek egy kicsit. Odakinn Bf4 van, túl vagyok egy átkelésen, fizikailag nem lennék képes továbbállni, kényszerűségből kötöttem ki.

Fél óra múlva jött egy terepjáró és kiszállt belőle egy rendőrnő, aki pontosan úgy nézett ki, mint az Avatar c. film pilótanője, ráadásul a hajóm is érdekelte, kiderült, ő is túrázik. Minden fontosabb iratomat lefényképezte, majd mondta, tulajdonképpen míg a big harbourban be nem lépek hivatalosan azzal, hogy kitöltök 2 4-es oldalt, addig itt is illegálisan tartózkodom, nem csak a törököknél. Csak esetemben itt minden elnézhető. Így legalább megtudtam, hol a Check-In point, nem kell a Pilot Bookot bújnom. A CH12-t kell majd használnom, van ott néha hadihajó is, nem mindegy, hol kötök ki.

A déli fekvésű, nagy öbölben van egy kikötő, Moundros, ott van eg szervizes guru, aki ért a rádiómhoz. Megköszöntem az információt és hogy kifáradt hozzám, életem legkedvesebb rendőrnőjével találkoztam itt.

Ezután megpróbáltam besétálni a faluba, ami röpke 2-3 km a kikötőtől gyalog. Nem akartam kajakkal menni, mert közvetlenül a falunál 3-szoros szörfhullámok támadták a partot, jó volt nekem a marina, innen jobb az indulás, ha mennem kell.

Két halász, akik a hajójukat javították éppen, nem hagyott menni. Mondták, a taverna 5-kor nyit, addig egyek velük olajos halat és dinnyét. Volt kecskesajt is, mind finom volt. A görög kenyér valahogy sűrűbb volt a töröknél, nagyon jólesett.

A faluba menet láttam néhány érdekes pulykát. A tyúkok a kiscsibékkel legeltek az utak szélén, nem féltek semmitől. Családias hngulat a kertek alatt, út szélén, ezt nagyon furcsáltam, otthon iyesmi nem nagyon figyelhető meg. Egy háznál, zárt udvarban néhány kecske búsult, mert elvették tőlük a hegyeiket, nem tudtak kedvükre szökdécselni. Egyikük találékony volt és kedvelheti az építőipart, ugyanis a 10 cm keskeny ablakpárkányon parkolt teljes nyugalommal, domborodó, gerincoszlopáról lecüngő hasával pedig az ablaküvegre tehénkedett, azon csodálkoztam,hogy nem szakadtbe az egész keretestül. Bár ha a vektorokon elgondolkodom mint a kecske, akkor nem aggódnék, ő sem aggódik. Oldalirányban alig támaszkodik az üvegnek. Ez az épületdiagnosztika a kecske társaságában annyira megtetszett, hogy fotón meg is örökítettem, ezt mindenkinek meg kell majd mutatni. Ilyen az, amikor valakitől elveszik az életterét! Görcsösen még az állatok is ragaszkodnak a saját életükhöz!

A falu kihalt. Templom zárva, taverna terasza üres. Ez is zárva -- mondta 2 ott ülő hölgy, de nyugodtan leülhetek, ők is ezt tették. Van Internet, 17 óra körül van nyitás, addig pihenhetek én is.

Beszélgettem a netes kapcsolat kihasználásával otthoniakkal. Találomra hivogattam embereket, mintha még lett volnabennem valami feszültség, azért. Jó volt három otthoni arcot látni. Egyikük mögött fenn a magasban wc tartály figyelt díszletként. Miután ecseteltük, melyikünk hol foglal éppen helyet, obszcén röhögést hallattunk, egyikünk a tavernában, másikunk otthon, szintén meghitt körülmények között.

Amint a taverna nyitott, kértem egy kávét és egy limonádét. 2.5 euro. A parti kis beech büféjében 4.5 euro volt a kávé egy nagy jégkrémmel. Vigyázni fogok, az árak itt is magasak, ha nem magasabbak, mint a törököknél.

A marinába visszafelé félúton felvett autójával egy halász. Hármn vártak a kikötőben a kajakomnál, beszélgettek. Amint odaértem, üdvözöltük egymást, majd mindenki lassan ment a dolgára. Itt sem fogják bántani a hajómat, mint ahogy az eddigi országokban sem tették. Úgy látzik, a hajómat igzán csk otthon kell féltenem.

Megírtam az egyik parti reflektor fényénél a napómat, közben sorra érkeztek vissza kalmárira vadászó halászok. Felajánlották, hogy aludhatok a halászok kis pihenőjében, ahol berendezett konyha is van. Nem kell félnem, rendes kis hely az. Nem fogadtam el, mondtam, a hajóm mellett a helyem nem azért mert máoktól félteném, hanem mert a dolgoknak ez a rendje. Megértették.

A hajó mellett a sólyatér lejtőjénél négy korlátrudat összekötöztem, kifeszítettem a függőágyamat oly módon, hogy testsúlyom a rudakat ne tudja elferdíteni, megágyaztam, majd elaludtam.

Hozzászólások: