X. 4.

Utolsó reggelem Limnoson

Még sötét volt, amikor az első halász megérkezett a partra az autójával. Nem másztam elő, csak kicsivel később. Gyors tűzkészítés a tegnapi maradék nádból és pálmalevélből, a rizs megmelegítése, kis vízzel halászlé főzése -- mindez pakolás közben. A maradék kenyérből kiszedtem a szép zöldre gombásodott részeket, ettem vele egy kevés szalonnát hagymával. Ez így egy három fogásos szállodai reggeli volt. Így lesz mire emlékeznem átkelés közben.

A gondolataimat teljesen meg kell szigetek közötti átkeléskor tisztogatni. Minden, ami mérgezheti a fejemet, ki kell söpörni. Később persze a fertő visszamászik, de akkor már nem leszek közvetlenül kitéve olyan mértékben az elemeknek.

Átfutottam a sziget nyugati partjához, ami talán 100 méterre volt, egy kis öbölhöz vitt az út. Megnéztem a vizet, mit művel vele az esetleges szél északról. Semmit. Ez jó jel. A Nap már elindult felfelé, ilyenkor szoktak a szelek ébredni, most meg olyan csend van, mint egy temetőben méteres hó alatt a legfagyosabb télen.

Ahogy a hajómtól délre kinéztem a távoli célom felé, semmit sem láttam Agios Evstratiosból. Az öblöt határoló hegyen jobbra épp egy jámbor kecskecsorda jött felém, hangja marasztalni próbált, sikertelenül. Ki kell használnom a szélcsendet, ameddig lehet. Ha az első 5 NMi nyugiban zajlik, a maradék már lefut estig.

Elindultam. Első átkelésem szigetek között spritz-deck nélkül. Ez különlegessé teszi a napot, a távolság szintén. Egy idő után semmit sem fogok magam körül látni, csak vizet. A Nap ontja a meleget, izzadtam, mint a ló. Evstratios csak néha látszik, akkor is csak halványan. Aztán ismét eltűnik, hiába vettem fel napszemüveget, úgy sem láttam. Amikor észleltem a helyét, csak a hegyvonulata kontúrját láttam, az alatta lévő terület kicsit szürke volt. Ahogy a Nap magasabbra száll, tudtam, ebből semmit sem fogok már észlelni. Hamar el kellett érnem a félutat.

Talán 2-3 km megtétele után felírtam a GPS-ről a pozíciómat és megkíséreltem hívni a Myrina Port Controlt. Semmi. A hegyek miatt takarásban van, a VHF nem ment át. Közben lemerült a GPS aksija. Kis ősrégi szerkezet, épphogy kiír valami koordinátát. A chartplotterek dobozolva vannak, vízen azokat nem veszem elő. A lemerült aksi nagy hiba, ekkora marha is csak én lehetek itt és most. Üres aksikkal indulok el?! Gyors csere, a pozíciófényemből vettem ki az aksikat. Így a logger bekapcsolva is maradhat, van elég delej. Haladtam.

Ameddig a hajnali fényviszonyok olyanok voltak, hogy nagyjából láttam az indulási- és érkezési pontot, folyamatosan néztem, hogy a 190 fok megvan-e még. Ahogy kicsúsznék a kezdő- és végpontomból, vagy a végpontom eltűnne, de a 190 fokos haladási szög mellett megváltozna a kiindulási pontom szöge, elsodródtam.

Itt még 5 fok körüli eltérés is van a valódi és a térképen szereplő irányok között, kicsit korrigáltam, már amennyire lehetett. A kompaszon van egy-két javított repedés, nem látom olyan élesen a szögeket, csak a számokat.

Nemsokára, sajnos nem időben, rájöttem, balról oldalirányú kisodródásom van. Áramlás. A Pilot Book is írja, hogy 2-3 csomós stream van a két sziget között délnyugat felé. Ez mot rossz. Ha Evstratios eltűnik, azaz nem látom az optikai hatások miatt és tovább tartom az irányt, simán elmegyek a sziget mellett. Átálltam 170 fokra, így kicsit szemben megyek az áramlással, nagyobb utat fogok evezni, de az iránylatom így a helyes.

Húztam, mint egy állat. 13 liter vizem volt pluszban, ezek súlyát nem érezte a hajó, viszont az elmém igen. Elgondolkodtam, kiöntsem-e a gyorsabb haladás érdekében. A víz maradt, nem öntöttem ki. Lelkileg sosem zavart a többletsúly az utam folyamán, tudtam, hogy minden hasznomra válik egy idő után.

Egy törökországi pörkölt, kerek magot tartalmazó zacskóból falatoztam, amikor leálltam pár percre. Volt még egy kis flakon virágmézem, abból is kortyolgattam. Ez ütős volt.

Amikor elértem a félutat, azt már éreztem fizikailag. Limnos és Agios Evstratios már alig látszott, csak ha erőltettem a szemeimet, akkor láttam homályosan valami égszínkék masszát belőlük.

Csináltam 1-2 körpanorámás felvételt az otthoniaknak, hadd örüljenek. Ezután azt fogják hinni, hogy az eddigi két átkelésem is ilyen szelíd volt. Itt nem a hullámokkal, a széllel van a gond, hanem az áramlással. Minden átkelés újat hoz.

Egyre melegebb volt. Amikor leálltam, olyan csend volt, hogy egyszerűen nem hittem el. Ilyen utoljára Bulgáriában volt egy alkalommal. Kezdtem megmurdálni a napon, ilyen 3-4 hónap alatt még sosem volt. Ha a sapka nem lett volna rajtam, nem tudom, mi lett volna.

A rádiónéha felordított. A kamerakonzolra készítettem neki egy kis állványt, így nagyjából fejmagasságba került az antenna és semmiben sem zavart. A limnosi CH12-ről már átálltam CH16-ra, így a török rádióadásokat is hallottam, ami néha közölte, melyik csatornán adja a helyi WX adásokat. A készülék sajnos mágneses mezőt hoz létre, akkorát, ami a kompaszt5-10 fokkal is eltéríti. A Duna-deltánál még nem volt ez probléma, mert ott volt a part látótávolságban, de itt ez már kiemelt baj. A kamerakonzolra kirakott rádió antennája függőlegesen meredt felfelé, így magam előtt már a hajó felfelé ívelő orrán kívül már ez is meredezik nekem.

A távolban Evstratios előtt 1 jacht haladt nagyon lassan. (Később kiderült, hogy ez a sziget kompja Limnosra.) Egy ideig őt céloztam be, mert azt hittem, egy halász pihenget a sziget előtt. Aztán rájöttem, kicsit kelet felé haladt, így visszaálltam a szigetre, ami kezdett egyre élesebb kontúrral kirajzolódni. Ha félúton tartanék, a Nap miatt már nem látnám a 200 méter magas hegyeit így. sem.

Később, amikor már elértem a szigetet és haladtam a marina felé, jött felém egy motorjacht. Próbáltam hívni, semmi válasz. Úgy látszik, belőtte az irányt Limnos felé és halaszthatatlan dolga akadt a hajójában valahol...

Kis betonelemekből épített védőgát jelezte a marinát. Ilyen öntött betonelemeket utoljára Bulgáriában láttam, törököknél nem. Nagyon újnak látszott, alig 1-2 éves talán.

Besiklottam a belső halászmarinába. Kihúztam magam a sólyatérre. 1-2 halásznak köszöntem, mást nem láttam a parton.

Kerestem egy slagot, tetőtől talpig lemostam magamról a sót, aztán megláttam 10 méterre azt a vizesblokkot, ahol ezt a tudományos műveletet kulturált zuhanyzófülkében is meg tudtam volna oldani. Egy halász mondta ugyan, hogy ott van amit kerestem, mégis leálltam a slagnál. Semmi gond, a fürdést a zuhanyzóban megismételtem. Szappan is volt, ami színesebbő tette a pillanatokat.

Tisztálkodási folyamataim után beültem két kávéra a tavernába, majd rádőltem az asztalra aludni egy kicsit. 6-8 macska követte a pédámat körülöttem.

Később összefutottam egy helybélivel, aki Attikából jött ide. Megígérte, megnézi, mi lehet nekem a legjobb a továbbhaladásomhoz. Jött is a hír, valóban érkezik a rossz idő, másnapra nem ajánlják az indulát. Innen sehova sem megy halászhajó, se komp, csak közelebbi helyekre. Lenne lehetőségem elmenni Attikáig, nos, ezen elmélkedtem egy darabig.

Végül, mikor már összeestem az álmosságtól, átmentem hajóstul a kikötő melletti beechre a pálmafákhoz é elaludtam a sátramban. Késő este egy nagy, kivilágított komp érkezett, kék ablakokkal, majd elhúzott. Megfigyeltem minden mozdulatát, a hangosbemondó szövegeit. Megindító látvány volt, mint valami űrhajó. Ezután aludtam reggelig, mint egy frissen megetetett kikötői macska.

Hozzászólások: