Mai rohanó világunkban az események néha bonyolultabbakká válnak, mint amilyenre számítottunk eredetileg. Esetemben is így történt egy kis epizódban. Jelen kis történet a saját károm őszinte, vágatlan leírása annak érdekében, hogy valami hasznos keletkezzen belőle. Remélem sikerül elérni ezzel, hogy soha többet senkivel ne forduljon elő ilyesmi.
Még kint van a zöld loggerdoboz a decken...
2016 június 11-én elindultam a budapesti Margitszigetről egy saját építésű, tengerre tervezett túrakajakkal, majd elértem a mohácsi vámkikötőt, ahol sikeresen kijelentkeztem az országból. Irány a Duna-Delta, majd Isztambul! A kiléptetés módszeres alapossággal történt, gyakorlatilag olyan okmányaim lettek hirtelen a kijelentkezéssel, mintha egy utasszállító hajó lennék. Megindító érzés egy mezei kajakosnak, akit hirtelen hajósként kezelnek. (Ugyanakkor belvízen, például a Balatonon a kajak a strandeszköz-kategóriába sorolandó a Hajózási Szabályzat jelen passzusai szerint, hiába vadász-halász jármű Grönlandon mind a mai napig, az Északi-tengeren pedig mentőhajó...)

Kijelentkezésem után még édesanyámtól és nagybátyámtól egy kisebb élelmiszercsomagot vettem át a vámkikötő kijáratánál, mivel a kikötő elhagyása után már tilos kikötnöm Magyarország területén, ellenkező esetben csempésznek minősülök. Ennek ellenőrzésére a Duna el van látva igen komoly kamerarendszerrel egészen a Deltáig. (Ez a rendszer remekül lát minden hajót, de azt nem, hogy a bolgár-román határvíz terepszínű ,,élsportolói'' hányszor ússzák át a folyót ******** fölött gyanúsan kis csomagokkal, amikor nincs hajóforgalom.)

Mire visszatértem a hajómhoz, a látvány, ami fogadott, drámai volt. A hajóm őrizetlenül állt a rendőrségi motoroshoz átkötve, félig befordulva. A cockpit elárasztva, a deckhez kötött dolgok egy része megmagyarázhatatlanul eltűnt, a cockpit belsejéből pedig kiúsztak az okmányaim, valamint két vízhatlan, polipropilén doboz, melyben fényképezőgépek, kamerák és egyéb műszerek voltak. Gondolhat ilyenkor sok mindent az ember, miért nem volt minden a hajóhoz kötve -- viszont ne feledjük, ez egy kikötő, melynek elméletileg minden tekintetben minden hajóra nézve biztonságosnak kell lennie. Egy ilyen alapelmélet után senki sem hivatkozhat arra, hogy egy tanker elhaladása miatt a hullámverésben beakadt a deckem a rendőrségi motoros puffereibe és ezért borult, nem pedig a kikötő hiányos kialakítására vezethető vissza minden. Itt keletkezett egy ép ésszel fel nem fogható kár rám nézve, mely erőteljesen rányomta a bélyegét az utamra egészen Athénig.

Amikor az új hatósági vámépületet néhány évvel ezelőtt átadták, remek stéget építettek a nagyobb hajóknak, szinte bármivel oda lehet állni a ki- és bejelentkezésekhez. Az emberi erővel hajtott vízi járművekről azonban megfeledkeztek, ezeket vagy ki tudja a 45 fokos partszakaszon emelni az ember, majd felgyalogolni vele a lépcsőn, vagy nem. Esetemben a hajóm a 6.2 méterével 120-130 kg volt nélkülem, melybe a csomagok ki- és bepakolása órákba kerülne csak azért, hogy biztonságosan partra vonszolhassam ott. Ez nem volt megoldható, értelmetlen pakolgatást nem vállaltam sehol.

Mivel Magyarországon mindenütt tiltva van folyókon a stég és a part közötti kikötés és áthaladás a jelenlegi szabályzatok szerint, így azt sem tehettem meg, hogy oda állok be, hiába lettek volna jobbak a körülmények ott. Megjegyzem, a magyar határtól kezdve Görögországig ilyen tiltás egyetlen országban sem volt, mi több, más lehetőség még a határállomásokon sem volt, hogy kikössek. Valószínűsíthető, hogy hazánkban ezt a tiltást egy baleset miatt vezették be, arra gondolva (sajnos tévesen), hogy a tiltás megakadályozza az elkövetkezendő baleseteket. A tiltás sosem akadályoz meg semmit, helyette a valóban szakszerű, központosított oktatás, majd a régi Vízijártassági Igazolvány újraértelmezése, ismételt bevezetése lenne célszerű -- de ebbe nem akarok most részletesebben belemenni.

Lényeg, hogy a több hónapos utam utolsó magyarországi napján ott álltam leforrázva mohácsi stégen útlevél, papírok, GPS-logger, fényképezőgépek és kamera nélkül úgy, mint valami hivatásos sorsüldözött. Hajóm nemrég menetkészen állt, a logger bekapcsolt állapotban várta a nyomvonalam rögzítését -- de minden elúszott. Mialatt a vizet pumpáltam a hajómból, megkértem a rendőröket, hogy ha tehetik, menjenek egy kört lefelé, 3 értékes dolog tünt el, mindhárom pontosan felismerhető, ha a sodorvonalat követik. Mialatt a hajómat kiürítettem, a sárga doboz, tele kamerákkal megkerült, az útlevél és a logger nem. Utóbbi saját építésű, kis szerkezet volt, melyen közel fél évet dolgoztam. Egy víz- és ütésálló, átlátszó polipropilén dobozt kell elképzelni, melyben egy SOLAR panel folyamatosan tölt párhizamosan összekötött LiPo aksikat, melyekre egy kis méretű SBC alaplap van rákötve (gyakorlatilag egy miniszámítógép), arra pedig egy GPS-GLONASS lapka, mely az orosz és az amerikai műholdakról vett jelek alapján folyamatosan rögzítette az útvonalamat. Ez a doboz, melyet ki sem kellett nyitnom menet közben, folyamatosan ellátta magát árammal, és naplózta mindazt, amire felprogramoztam: valódi fekete doboz olyan kajakosoknak, akik hosszú útra mennek valamerre. Ez tűnt el. Jobban sajnáltam, mint az irataimat, mert pótolhatatlan, ilyet, ami pontosan így működik, késztermékként nem gyártanak. Ez nem igénye a fogyasztói társadalomnak.

A mohácsi evezős klub vezetője nem tudom, mit látott bennem. Egy olyan jóindulat-bomba robbant ekkor felém, melyet legutóbb hat éve tapasztaltam hajóépítőknél.
Azonnali segítséget kaptam tőle egyrészt információval, másrészt egy kerékpárral, amivel elkezdtem intézni az útlevelem azonnali újragyártását. Gondoltam komoly problémáim lehetnek később az új útlevéllel, így egy jegyzőkönyvet is készíttettem a balesetemről. (Szerencsére egyik határátkelésemnél sem volt gond, csak a szerbek néztek érdekesen a román határnál, látva a kiállítási dátumot.)

Három nap elteltével, kis budapesti utazgatás után ismét ott álltam a hajómnál menetkészen, tele túlfűtött gondolatokkal, de már megnyugodva. Az anyagi veszteség az akkori mércémmel is óriási volt.

Az emberi reakciókra figyeltem fel igazán.
Első: ,,...és mi lett a vége?'' Igen. Volt, aki azt hitte, egy ilyen után már be is kell fejezni a túrát, mert ,,rossz jel''; ha valakit ekkora csapás ér, annak fel kell adnia mindent.
Nagybátyám kimért, speciális humora feldobott, ő így reagált: ,,érdekes...'' Nos, ez olyan válasz a történtekre, ami se nem rossz, se nem jó. Valahányszor visszagondoltam erre, mindig mosolyogtam magamban. A többértelmű válasz az emberi kommunikáció magasiskolája, ami mindig a befogadó hangulata értelmez, igazodva hozzá. Azaz bármi kimondható ha többértelmű, a felfogás minősége a célszemélyen múlik, ő a felelős a szavak feldolgozásáért, értelmén. Én pedig vigyorogtam tőle...
A következő emberi reakció már durva. Ketten, két egymástól különálló ember arról győzködött sikeresen, hogy egy olyan hajó mint amilyen az enyém, ok nélkül nem borulhatott be: engem kiraboltak. Nem feltételeztem ilyesmit, de meg lettem győzve, elég sokáig a hatása alatt voltam lelkileg. Később jött csak a megdöbbenés, hogy mindez alaptalan volt, senkire sem kellett volna haragudnom!

A három kiesett napot felhasználtam arra, hogy néhány fölöslegesnek ítélt dolgot hazavigyek a hajómból. Egyéb haszna nem volt a katasztrófának. Még.

Magyarország elhagyásakor a szerb bejelentkezés igen megviselte az ottaniakat, mert Bezdánnál kikértem magamnak a kikötőhely minőségét, megkérdőjelezve annak mibenlétét. Ha Mohácsnál nem történt volna velem baj, nem lettem volna Bezdánnál nehézfejű. A történtek után fejemben a gondolatok szárnyakat kaptak. A vámkikötő elérése előtt stratégiai okokból egy középszerű német tankert vártam be fentről, arra gondolván, hogy a vámosok el lesznek foglalva vele, míg engem majd hanyagolnak kissé... Hiába hívtam rádión a 16-os csatornán a német hajót, a kormányállás már üres volt, így engedélyük nélkül nem kötöttem ki mellé, pedig a megpakolt tankernél ideális lett volna a kiszállásom. Az eredmény: a vámosok nem kissé, hanem igen látványos intenzitással hanyagoltak, tovább küldtek Apatin felé, ahol információik szerint kedvemre való stég áll majd rendelkezésemre. Tanácsolták, hogy ha sötétedésik nem érnék oda, aludjak nyugodtan az erőben. Így tettem.

Az események úgy hozták, hogy a bejósolt szerb anyagi lehúzás az 50-60 euróval nálam bizony elmaradt. Akkorra már sistergett az agyam és igencsak ragadóssá váltak a gondolataim arra nézve, hogy ha zsebbe kérnek pénzt, 3-4 órán keresztül boldogítom őket a hajómba történő ki- és bepakolással a készpénz összekotrásakor. Végül, ahogy Mohácsnál javasolták, nem hagytam magam kirabolni.

A kis bizarr epizódnak nincs vége, ami a mohácsi kikötőnél történt, még nem zárult le. Durván nyolc hónap elteltével kaptam egy levelet a hercegszántói önkörmányzattól, hogy megtalálták az irataimat és a fekete dobozomat. Mindkettő meglett, két különálló csomag, leltárba vették, vár rám. Ezután újraértelmeztem mindent, ami történt.

Legelső az volt, hogy olyasmit kellett feltételeznem vámosokról, vízirendőrökről, ami alaptalan volt. Ez bizonyos mértékben szégyen rám nézve, egyetlen mentségem csak az, hogy egy ilyen úton mindig más lelkiállapotban van az ember, mint amilyenben a hétköznapokban. Ezen sorokat leírni is nehéz. Nem vádolom azokat sem, akik meggyőztek a rosszról, mert utamat első kézből szemlélve ők is érdekes lelkiállapotban lehettek. Erről talán ennyi elég is.

Köszönettel tartozom azoknak a vízirendőröknek, akik kiszedték annak idején a kameráimat a Duna Mohács alatti sodorvonalából, továbbá a hercegszántóiaknak is, akik becsületesen jártak el egy talált csomaggal. Bár szét volt szedve (biztos át lett vizsgálva a bombakinézet miatt), a logger megállás nélkül rögzített mindent, semmi nem ment tönkre benne.
Utólag, amikor a kinyert adatok hozzám kerültek, egy csodálatos nyomvonalat láttam a mohácsi kikötőtől a határig. Másfél kilométerrel a határ előtt, a bal parton állt meg a GPS-loggerem doboza, ott találtak rá.

----------

Mi az, ami egy ilyen, személyre szabott katasztrófából hasznosítható? Például a nyomvonal. Bizonyos vízállásnál a Duna folyási sebessége adott, a rögzített útvonalat arra lehet használni, hogy ha valakivel hasonló dolog történik a jövőben, akkor az azonnali keresés ezen sodorvonal mentén sikeresebben befejeződhet. Ennek érdekében letölthetővé tettem az útvonalat, amely torzulhat áradáskor. A teljes magyarországi nyomvonalam itt látható, melyet a logger rögzített. (Érdekes feladat lehet különböző vízálláskor a nyomvonalak rögzítése sodorvonal mentén egy olyan eszközzel, melyre alig hat a széljárás. Úgy fest, a szerkezetem ilyesmire tökéletes.)

Egy másik hasznos dolog, ami a káromból származthat, talán az emberi erővel hajtott vízi járművek részére egy stég megépítése a mohácsi kikötőhöz. Mivel ez néhány százezres tétel, nem valószínű, hogy lenne rá keret, hiába használnák ki még a kisebb motorcsónakok, jachtok is. Egy ötletesebb javaslat az, hogy az emberi erővel közlekedők esetleg a mohácsi evezős klub stégjétől is elindulhassanak hivatalosan -- ez bonyolultabb dolog már. Egyrészről ilyenkor illő lenne, ha a Vámkikötő beszállna valamivel a stég fenntartásába, másrészt bizony kell oda egy webkamera, amit a hatóságok is látnak. Utóbbinak több értelme lenne, mert míg az egyesület anyagilag jól jár, a vámkikötő is, mert nem kellene nagyobb beruházásba kezdenie egy külön stég megépítésére.

Mire lenne használható egy akkora stég Mohácsnál, mint amekkora Apatinnál van? Regatták indulhatnának Újvidékig evezősökkel, úgy, mint régen. A két ország között egy idő után talán még az is megszűnne, hogy a szerb vámosok 50-60 eurókkal megkopasztják a gyanútlan áthaladókat. Utópia, még felvetni sem érdemes... (Pedig Magyarországon remek stégeket, kikötőket tudnak építeni, lásd például a Google keresőrendszerét a megfelelő kulcsszavakkal.)

Lassan esteledik, ilyenkor zárni kell soraimat. A leírtak csupán jérce soványságú gondolatok voltak részemről, amelyek nyilván más világnézetű ember szemszögéből nézve értelmetlenek is lehetnek. Elvégre én csak egy megszokottól eltérő, anyagi indíttatású értékrendeket teljes mértékben elítélő túrázó vagyok, aki hiába lát más országokban ésszerű, gazdaságos megoldásokat, Magyarországon szavait semmibe veszik. Ha másra nem is alkalmas, talán legalább szórakoztató a fenti mondolathalmaz' egy csésze kellemes tea elfogyasztása mellett.

A logger működése:

--- reggeli indulás: 2016 06. 15. 9:37:15
--- elsodródás: 11:14:33
--- partot érés: 15:08:12
--- végső leállás: 2016 06. 15. 21:17:09
(Másnap, amikor a solar panel feltöltötte az aksikat, már nem volt, aki bekapcsolja ismét. Így több adatot nem rögzített, csak 4233 útpontot a vámkikötő után.)

Hozzászólások: