2017.VI.26.
Lat 37° 39,241'N
Lon 024° 1,459'E
19:43 UTC

Nem alszom sátorban többet. Amint kelt a nap, megőrültem. Megragasztottam még, amit a vízálló dobozban kellett, a sátor rúdját rövidítettem a maróval, majd a toldót odaszilikonoztam, hogy szükség esetén szét bírjam szedni. Egy solarpanelt kitettem a napra, hogy töltsön valami Li-ion aksit. Berámoltam magam a hajótól 10 méterre az árnyékba, főztem egy levest és pótoltam a naplóírást. Ez az írás elhúzódott, ekkor bántam meg, hogy a másik két solarpanelt nem tettem ki. Legközelebb nem leszek lusta, gondoltam.

Indulás előtt jó volt fürdeni, nem nagy adag van mára, csak a Sounion. Eleveztem egy öböl előtt, ahol 2016-ban aludtam. Most oda sem mentem, elvesztette varázsát: tele volt turistával. A következő sziklakerülésnél előbukkant a Sounion, a Poszeidón-templom. Lassan haladtam. Ez most a nap hatása, a kezdeti degenerálódás. Elértem a nyugati oldalról végre azt a helyet, ahova előző nap kellett volna érnem. Természetesen mivel keletre mentem, a szél is keletivé változott.

A hajót kitoltam a kavicsos részre. Közben egy turista éppen pakolta a dolgait, úgy tűnt, nagyon melege van. A zászlómra mintha csúnyán nézett volna. A taverna legszélső asztala pont üres volt. Azonnal elfoglaltam, mivel teltház volt. Végre árnyék! Kávé görög módra, nehogy ledőljek az asztal alá az álmosságtól, majd grillezett feta sajt. Ha már eszek, olyat kell, ami nincs a hajóban. Közben mindent feltöltöttem. Amikor kihozták a fetát, kis adagnak tűnt, de nagyon laktató volt. Sült paradicsom, olíva, feta, meg valami fűszer, mellé két szép nagy kenyér, az elmaradhatatlan vízzel. Előttem a hegytetőn a Poszeidon-templom, no meg a homokos strandöböl a hajómmal. Itt most csak a sirályokat érdekelte a piros kompozit kaszni, pont az ülésem fölé szállt az egyik napozni. Ha odavágok egy kavicsot, demoralizálom a hangulatot. Itt mindenki szereti a madarakat.

Ekkor egy váratlan pillanatban a szomszéd asztalnál ülő három japán nő lábaihoz letelepedett egy ijesztően hosszú farkú macska, teljesen kutyafejű volt szegény. Bundája kissé szétszórt volt, nyilván valaki drótkefével fésüli. Az E.N.O.A klubban is láttam macskát, neki 10 cm-es farka volt. Esélyes, hogy erre műtötték át. Szegény semmit nem kapott még tőlem sem, így elsompolygott.

Nehezen álltam fel az asztaltól. Egyszer csak megjelent egy busznyi 20-30-as korosztályú nő és félkörívben lepedőkkel fészket raktak a hajóm körül. Miután fürödtek 5-10 percet a tengerben, annyira elfáradtak, hogy mind letelepedett napozni. Eltelt egy kis idő, egy strandoló kisfiú az úszást segítő polifoam lapját frizbi-jelleggel közéjük vágta vizesen. Percekig röhögtek, majd ismét csönd lett. Ez a jelenet bearanyozta a napomat. Ennek örömére felmásztam a domboldal --- vagy inkább hegy --- tetején lévő Poszeidón-templomhoz. Vettem néhány képeslapot, majd beültem a cafetériába. Itt negyed óra múlva észrevették, hogy ott vagyok, pedig nem vágytam társaságra, hiszen voltunk a teraszon talán tízen. Ez kevésnek számít errefelé. Egy kis adag fagylaltot kértem. Görög meglepetésfagylalt jött, a szemem majd kiesett. Felzabáltam egészben.

Készítettem a templomról néhány képet, de bemenni, belépőt fizetni most nem volt kedvem. Más dolgom van, evezni egy nagyot, majd a végén jutalomként, ha megérdemlem... Írtam kicsit a naplót, interneten hírt adtam magamról, bár az igazán jó képek a hajón maradtak a másik fényképezőgépen. Úgy tűnik, a kártyaolvasóm megmurdált. Ezt még németországi munkámnál, Brémában vettem. Még nem tudom, mivel fogom dühömben szétütni. Csodaszép képeket készítettem egy távoli tankerről, ami egy sziget előtt húzott el nyugatra. A sziget előtt kis köd volt, így úgy nézett ki, mintha lebegne a horizont fölött. A köd vonalában haladt a hajó. Sötétedésig megpróbáltam tisztázni a hup.hu-n, miért áll le az egyik rendszerem emergency módba. Systemctl problémám van, odáig eljutottam. Zárórakor jött az öregúr, akire még 2016-ból emlékeztem, oltogatta a lámpákat. Indultam vissza a hajóhoz. Most nem légvonalban, a cserjésben mentem vissza a hajóhoz, az aszfaltutat választottam. Hiba volt.

Az emberi korlátoltság egyike az aszfaltutakban látható. Előre elmondják az embernek, hol haladhat. Előző nap a parti úton láttam egy autókaravánt, amelynél szánalmasabbat vízen nem lehet látni. Ha az első autó leáll vagy lassul, ugyanazt teszi a többi is. Mint a birkák. Alattuk a tenger, ahol szabad az út, nincsenek korlátok, csak ha a hajód nem bírja a nagy vizet...

Az aszfaltút oly mértékben elkanyarodott a tengertől, hogy a kivilágított Poszeidón-tempom takarásba került. Csak vezet út a hajómhoz --- gondoltam, többet ezen az úton nem közlekedek. Ötször hosszabb volt, mint a légvonal.

A kis tavernában halk tangóharmonika szólt, vendégek is halkan burkoltak. A vízre merőlegesen, farral kifelé állítottam a hajót, majd megágyaztam mellé, hogy ne lássanak rám a vendégek, akik 10 méterre tőlem még romantikáztak néhány órát. A Poszeidón-templomot bámulva aludtam el a hajóm mellett, felettem a kristálytiszta éggel.

Gépírás: Horváth Eszter

Hozzászólások: