Eddig nem tudtuk, mi hiányzik nekünk 2010-ben.
De már tudjuk.

(Ajánljuk mindenkinek figyelmébe a Ministarstvo Turisma Republike Hrvatske linkgyűjteményét itt: ,,Linkovi'' )
A korábbiaknál szigorúbban büntetik a vadkempingezést Horvátországban, ahol a táborozásra be nem jelentett magánterületen két hónapra zár alá veszik a kempingezők felszereléseit --- figyelmezteti az utazókat a Horvát Idegenforgalmi Közösség, mert alapjában véve jóindulatúak a médián keresztül mindenkivel.
horvat idegenforgalmi hivatal szakemberei 3
A horvát Turisztikai Minisztérium honlapján is olvasható a vendéglátóipari tevékenységet szabályozó törvény tavalyi módosítása, amely a pénzbüntetésen felül a lakókocsi, lakóautó vagy sátor 60 napra szóló lepecsételésével bünteti azokat, akik magánterületen engedély nélkül kempingeznek. Arról nem szól a bejelentés, hogy a tengeri kajak mellett alvókkal mi a helyzet. Az idegenforgalom horvát szakemberei nem térnek ki azokra, akik elalvás közben a szabad ég alatt szeretik nézni a csillagos eget.

A fantasztikus törvénymódosítás értelmében a gazdasági tevékenységet felügyelő állami ellenőröknek jogában áll szóbeli határozattal azonnal zár alá venni a magánterületen kempingezők teljes felszerelését. Az illegális kempingezésen ért turisták 24 órán belül kérhetik, hogy ideiglenesen távolítsák el a pecsétet, amíg a személyes holmijaikat vagy a romlandó élelmiszereket magukhoz veszik. A zár alá vételről szóló írásbeli határozatot nyolc napon belül kapják kézhez az érintettek, a döntés elleni fellebbezésre ezt követően van lehetőségük.
horvat idegenforgalmi hivatal szakemberei


A horvát nemzeti turisztikai szervezet közlése szerint a jogszabályváltozással próbálnak gátat szabni a vadkempingezés terjedésének. Az engedély nélküli kempingezéssel ugyanis nemcsak az idegenforgalmi bevételek csökkennek, de környezetszennyezésnek is számít, ha olyan területen táborozik valaki, amely erre nincs kijelölve.
horvat idegenforgalmi hivatal szakemberei 2
Ők ketten biztosan vérbeli tengeri kajakosok...

A drasztikus büntetés miatt a szabálysértésen ért személyek két hónapig nem tudnak hozzáférni saját tulajdonukhoz, vagyis akár egész nyáron, ha a főszezonban történik a tettenérés. A pecsét eltávolítása viszont már bűncselekménynek minősül.
A törvénymódosítás kapcsán a turisztikai szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy azok a telektulajdonosok is veszélybe kerülhetnek, akik saját területükön ideiglenesen lakókocsiban vagy sátorban tartózkodnak.
Szeretnénk megtudni mi van akkor, ha egy tengeri kajakos csapat időjárási- vagy egészségügyi kényszerűségből kötött ki valahol és rájuk szakadt az éj... Minden hajónak joga van kikötni kényszerhelyzetben ott, ahol éppen tud. A kajak pedig hajó... Mikor tesznek különbséget egyszerű mezei vadkempingező és tengeri kajakos között?
Ez hiányzott eddigi életünkből --- megkaptuk.
Ehetjük.
Köszönjük!

Hozzászólások: