Kaszinótervek várólistán

,,Az eddig eltervezett három új kaszinó közül a budapesti áll a legközelebb a megvalósuláshoz.'' --- írja szó szerint a Napi Ingatlan magazin egyik tavaszi számában. Az Álomsziget Entertainment Zrt. a Pénzügyminisztérium által az óbudai Hajógyári-sziget déli, közel 35 hektáros területére kiírt koncessziós pályázatot már 2008-ban megnyerte, melynek eredményeként a cég nagyszabású kaszinófejlesztést valósíthat meg.



Miközben zajlanak a Sukorói esethez hasonlító ingatlanpanamák, a budapestiek szép csendben történnek meg, elvégre egy ,,lerobbant terület újrahasznosításáról, felvirágoztatásáról'' van szó. Arról már nem szól a történet, hogy miért is van szükségünk nem magyar tulajdonú kaszinókra, pénzvesztõhelyekre, és általában plazakultúrára

A koncessziós pályázat nyertesével a pénzügyi tárca húszéves --- tíz évvel opcionálisan meghosszabbítható --- koncessziós szerzõdést kötött, melynek díja --- a pályázati kiírás szerint --- évi minimum 900 millió forint. Erre az idõre a kormány vállalta, hogy hasonló óriás méretû kaszinó megnyitását nem engedélyezi a fõvárosban, illetve Pest megyében.

Úgy tudjuk már megvan az elvi építési engedély és jelenleg a régészeti feltárások folynak --- a szigeten találhatók ugyanis a római kori Hadrianus-palota romjai ---, megkezdõdtek az épületbontások is, és az érdemi munkálatok a befejezés függvényében indulnak.

Valószínûleg az építkezési területek elzárása végett tavaly õsszel kerítést húztak fel az öböl egyik oldala mentén. Minket vagy önmagukat kerítik el?


Az összesen 1.5 milliárd eurós, négy-öt év alatt megvalósuló fejlesztés során 35 ezer négyzetméteren 2012-ig felépülhet az elsõ osztályú kaszinó --- mert szerintük ez nélkülözhetetlen számunkra. Emellett 2600 szállodai szoba --- 50 százalékuk 5 csillagos, 30 százalékuk csak négy --- és ezerszobás apartmanszálloda is épül. Elgondolkodtató, hogy ha a nyugati kultúra nem a 10-es számrendszert választotta volna annak idején, akkor hány szobás lenne a szálloda? A szörnyû tréfát félretéve a projekt további része a 3500 fõ befogadására alkalmas konferenciaterem és kiállítóterem, és a különleges atmoszférájú mûemléképületekben --- a londoni Soho stílusában --- kiépül a szórakoztató részleg is, és számos kiskereskedelmi létesítmény, közte kisvendéglõ, étterem, kávézó, diszkó, éjszakai klub, dzsesszklub, bisztró és világmárkákkal csalogató divatüzletek.

Ha mindezt eddig elolvastuk, már biztosak lehetünk benne, hogy reggeli kávénkat nem kell elfogyasztanunk. A minõségi szórakozásra garancia az ötezer fõ befogadására alkalmas új színházépület és a Hadrianus-palota romjai, valamint más régészeti leletek bemutatására épülõ háromezer négyzetméteres történeti múzeum. Parkolásra az 5500 gépkocsit befogadó mélygarázs szolgál majd. Nemzetközi szabványoknak megfelelõ, 300 hajó kikötését lehetõvé tévõ mólót és a nagy sétahajóknak is alkalmas kikötõt is terveznek.


Most jön a csúcs.

Az öböl belsõ részét télen üveg fedi, a napozók számára pedig mesterséges strand, míg az öbölben éttermek, bárok, vízijáték-létesítmények épülnek. Ez lenne a sorsa a sólyatérnek is, ahol a gróf Széchenyi István alapította hajógyárban megszülettek (vízre csúszdáztak) a hatalmas fa- és vastömegû hajók.
A cég mindemellett több nagy volumenû, közcélú fejlesztés megvalósítását is vállalta a beruházás környezetében, 25 milliárd forintos összegben --- hiszen ezek után sejtésünk szerint õ a Mikulás.

Jól látható a fentebb megjelenített képtõl való eltérés.

Ilyenné változott a terv, ezt akarják odarakni hogy jó legyen nekünk.

Az elõzményekrõl dióhéjban

A Hajógyári-sziget déli csúcsa 32 hektárjának tulajdonosa --- a Hajógyári Sziget Vagyonkezelõ Kft. --- 66.8 százalékos üzletrészét még 2003-ban adta el 4.6 milliárd forintért az ÁPV Rt. az akkor a Plaza Centers 100 százalékos tulajdonában lévõ Ercorner Kft.-nek. A közben kibõvült nagyszabású beruházás befektetõi köréhez --- információnk szerint --- azóta társult az MKB Bank (amely 50 százalékos részesedésre tett szert az Ercornerben). A napiingatlan.hu információi szerint a fejlesztés jelenlegi ,,gazdája'' a mosonmagyaróvári székhellyel bejegyzett Phase Asset 1 Kft. A céget 2010 márciusa elõtti lapzárás elõtt a Napi Ingatlan hírmagazintól Szilágyi Eta képtelen volt elérni, valószínûleg más is így járt volna. Minden cég titokzatos, melyet nem lehet elérni...

A tervezett infrastrukturális és közcélú beruházások

  • a sziget és az Árpád-híd közvetlen közlekedési kapcsolatának biztosítása,
  • a bejárati híd átalakítása (csomópont-kiépítéssel és rakpartszélesítéssel),
  • a K híd átépítése vagy új építése 4 forgalmi sávval és csomópont-kiépítéssel,
  • alagút építése a Szentendrei út -- Bogdáni út keresztezõdés és a sziget között (csomópont-kiépítéssel),
  • az Árpád fejedelem útja és az Árpád híd közvetlen közúti kapcsolatának kiépítése Pest irányába,
  • az Árpád híd járdái és a terület megfelelõ kapcsolatának megteremtése,
  • a Fõ tér és a sziget gyalogoskapcsolatának biztosítása,
  • peronszélesítés és gyalogoskapcsolat létesítése a HÉV-megálló és a Zichy-kastély között pályakorrekcióval,
  • menetrendszerû, a szigetet ,,feltáró'' autóbuszjárat mûködtetése,
  • Vörösvári út -- Hévízi út közötti új csomópont kiépítése,
  • közlekedésfejlesztés az Árpád fejedelem útja és a budai alsó rakpart kapcsolata érdekében,
  • a HÉV és a BKV-buszvégállomás kiszolgáló épületeinek egységes, ,,egy tömegbe'' egyesítése a Szentlélek téren,
  • a szigeten a fõváros tulajdonában lévõ szabadidõ-sportközpont és vízi bázis felújítási munkálatainak befejezése.

Kérdésünk:

Amikor Széchenyi István megalapította a hajógyárat, az volt õseink álma, hogy a jövõben kaszinóvárost építenek majd az összes budapesti, hajógyártásra alkalmas szigetöblünkbõl?

,,Navigare necesse est'' --- mozogni, tevékenykedni, ,,hajózni'' kell - mondták az ókorban, aztán földszorosokért, hajózási útvonalakért folytak a háborúk, mert mindenki tudta, hogy szükség van a világ legolcsóbb és legjövedelmezõbb szállítási módszerére. Csak mi nem, a Duna-Majna-Rajna csatornarendszer közepén... Nem véletlen, hogy minket kikerülve az osztrákok átfúrják a fél Alpokot (50-70 km-es hosszon a hegy belsejében vontatják majd a tankereket), hogy megépülhessen a szabályozatlan folyószakaszokkal rendelkezõ Magyarországot kikerülõ Tirol-Adria csatornarndszer...


Végül egy kép a múltról, amikor elkezdtek meglendülni a dolgok felfelé...

Hozzászólások: