Miközben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő több vezetője ellen is rendőrségi vizsgálat folyik a sukorói kaszinó-beruházás előkészítése miatt, a King City csoport közleményben jelentette be: továbbra sem tett le az építkezés elindításáról, és követeli, hogy állítsák vissza a beruházás kiemelt státuszát.

A King's City csoport magyarországi része, a KC Bidding Kft. közleményben jelentette be, hogy az állammal kötött koncessziós szerződésben foglalt rendelkezéseknek megfelelően 2010. december 21-én megnevezte a játékkaszinó helyszínéül szolgáló sukorói földterületeket, mint a kaszinóépítés végleges helyszínét, és egyúttal benyújtotta a szükséges okiratokat a Pénzügyminisztériumhoz.
A közlemény szerint a King's City csoport vezetése elvárja, hogy a Magyar Köztársaság kormánya állítsa vissza a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszát, melyet a közelmúltban megszűntetett azzal, hogy a státuszt biztosító kormányrendeletet indokolás nélkül hatályon kívül helyezte. A King's City csoport vezetése elvárja továbbá, hogy a kormány hajtsa végre a beruházásösztönző megállapodásban rögzített 2,6 milliárd forint összegű állami támogatás megfizetésére vonatkozó rendelkezéseket, amelyről a King's City csoportot a Magyar Köztársaság előzőleg regnáló Kormánya biztosította és az erről szóló jegyzőkönyv az ITD Hungary Zrt. által is aláírásra került.

A cég 2009. október 9-én I. kategóriába tartozó játékkaszinó üzemeltetésére és működtetésére vonatkozó koncessziós szerződést írt alá a Pénzügyminisztériummal.

Az eredeti megállapodás szerint a King's City projekt, a játékkaszinót is beleértve, a Velencei-tó mellett az eredetileg tervezett sukorói ingatlan-együttesen kerülne megvalósításra, amely terület a beruházók szerint különleges és egyedi adottságokkal bír.

Az ügylet a kormányváltás óta az egyik legfőbb támadási felülete lett az előző kormányoknak. Az elszámoltatási kormánybiztos, Buda Gyula számos tételben támadta Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, személyes felelősségükre utalva. A sukorói ingatlan miatt telekcseréje miatt került előzetesbe az MNV két vezetője is. Tátrai Miklóst a sukorói ügyben
hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az eljárás jelenlegi adatai szerint az MNV volt vezérigazgató és Császy Zsolt, akkori értékesítési igazgató olyan szerződést hagyott jóvá, amely miatt 1 milliárd 327 millió forint kár érte a magyar államot. Mindkettőjük előzetes letartóztatását december közepén szüntették meg.

A King's City csoport megfogalmazása szerint aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a jelenlegi kormányzat magatartása a beruházással kapcsolatban hátráltatni fogja új, nagy volumenű beruházások megvalósulását Magyarországon.

Hozzászólások: