A kezdet mindig zavaros.

Turbulens közegben ritkán megy valami célirányosan, a dolgok végét pedig a gravitáció jelenti: előbb-utóbb mindenki odalent marad. A megtett út minőségét viszont nem csupán mi magunk, hanem környezetünk is meghatározza és az a kezdőlöket is, amit induláskor kaptunk.
Ennek szellemében nézegessünk egy turbulens embertársaságot, csak úgy röptében, például egy tengeri kajakos túrán sündörögvea parton...

Ez a cikk olvasásra alkalmatlan ömlegnést tartalmaz, kérlek nehogy elolvasd, mert a végén még keresni fogod a szöget, hogy mélyrehatóan belenyúlj a konnektorba...

Vót' egyszer egy tücsök, amelyik dógozott' valamennyit, aztán hegedült egész évben, mert jól érezte magát tőle. Közben figyelte a hangyát, amint állandóan dógozik', de nem hegedült semmit --- ez utóbbinak okát képtelen volt felfogni. Ősszel mindkettő megdöglött.

Amikor az ember csuklik egyet és rádöbben, hogy lement életének fele, körülnéz. Könnyen lehet, hogy már tudja jól: csak a fiatalok nézik a dolgok ok-okozati összefüggései, az idősek nem. Emberünk ráébred, hogy hétköznapi feladatait olyan gépiesen végzi, saját rutinmunkáinak már annyira rabja, amennyire ezt azelőtt el sem tudta volna képzelni. Saját beidegződéseinek rabja lett. Már nem álmodik olyan dolgokról, melyekre korábban esküdni mert volna hogy elérhetők. Saját egyénisége szerint szerette volna megvalósítani önmagát, de valami történt, amely elől menekülni már képtelen --- legalább is ezt érzi.

Emberünk azt sem tudja, mikor kattant el úgy, hogyan rozsdásodott meg annyira, hogy bekebelezhesse a fogyasztói társadalom egy előre megtervezett sabloncsomagolásba. Korábbi lelkesedése, amely önnön és környezete nem átlagos céljakért dolgozott, olyan észrevétlenül fonnyadt el, mint ahogyan a levelek sárgulnak el ősszel. Ha korábbi, fiatalos lelke és a jelenlegi találkoznának, nem lenne közös nevező, közös beszédtéma, mert a fiatalos lélek egy beszűkült látókörű zombiszerű lénnyel találkozna, amely elől inkább menekülni szeretne.

Az átalakulás sokkal lassabb, mint egy alien egyedfejlődése. Lassan, fokozatosan következik be, amely olyan finoman, pontosan zajlik, mintha eleve rendeltetésszerűen történne. Minden rokonunk, barátunk, munkatársunk, ismerősünk tesz a levesbe egy kis sugallatot; egy-egy elfogadott befolyásoló tényező kumulatíve egy erőteljes döntést eredményez, melyet újabb befolyásoló tényezők erősítenek meg. Hasonlóképpen, ahogy nem tudunk visszaemlékezni írástudatlan korszakunkra, arra sem emlékszünk, milyen életszemléletünk volt egy ilyen precíziós átalakulás előtt.

A fogyasztói társadalom közben dönti felénk a durva gyökérkefés agymosást, a média rabságában egyetlen mozifilm kirobbanthat társaságunkban egy életvitelről szóló veszekedést, életünk oly módon van befolyásolás alatt, hogy ezt képtelenek vagyunk a hatásuk erőssége szerint rangsorolni. Az alkalmazkodás hazugságai mögé menekülve rengetegen betokosodnak a sabloncsomagolásba, és ezek az emberek nem szeretik azok társaságát, akik másképp gondolkodnak, kilógnak a sablonból.Az emberi játszmák különbségei itt látszanak igazán. Aki más sabloncsomagolást kap, annak a játszmái is másak, nem tud azonosulni olyanokkal, akiknek másképp lett átmosva az agya.

Az emberi játszmák más és más megtestesítőit képtelenség egy terembe zárni, mert a terem egy tömegverekedéstől felrobbanna. A játszmák öröklődnek és fertőznek, a játszmák színterén meg ott tombol a csúcson a nárcisztikus személyiségzavarral megáldott, és emiatt önmaga (és fertőzöttei) előtt ultradominánsnak tartott egyéniség. Ha egy ilyet belerakunk a tömegcsomagoláshoz előkészített nyers emberdonorok közé, az úgy hat, mint egy vírus.

Az NSZ vírust --- avagy nárcisztikus személyiségzavaros vírust --- használhatjuk embertársaink életének jobbá, szebbé tételére, de árthatunk is vele. A személyiségzavaros embereket egy réteg bztosan elviseli, egy másik réteg meg nem. Ha barátaink életét szebb pályára, esetleg kisiklott életéről egy sínen lévőre szeretnénk helyezni, gondosan válogassuk meg a társaságot, melynek segítségével ezt elérhetjük.

A megtett út minőségét --- ahogy a bevezetőben írtam --- nem csupán mi magunk, hanem környezetünk is meghatározza. Ha egy vadvízi- vagy akár egy külső szigeteken összehozott tengeri kajakos túrán derül ki életed egyik hibája mert társaid erre a létező legdurvább módszerrel, de legalább nem destruktív módon világítottak rá (felnyitván betonkeményre üszkösödött csipáidat) rájössz arra is, hogy sokkal szebb a dolgokat egy csodálatos környezetben belátni, mint mondjuk egy belvárosi szétkúrt aluljáróban.

Hozzászólások: