Hajózási Szabályzat kicsapongásai

Hazai hírek, események, HSZ-anomáliák

,,Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás (Publius Cornelius Tacitus, római történetíró, (Kr. u. 55. vagy 56. – valószínűleg 117 és 120 között))

A túlzott szabályozás nem tesz semmit biztonságosabbá.
Új törvények, kormányrendeletek, szabályzatok épülnek a régi, az alapfogalmaiban is romba dönthető, emiatt már értelmetlen Hajózási Szabályzatra. Szakpolitikusok, kik még értenének is a szakkifejezésekhez, már 10-15 éve nincsenek, helyükre fiatal, ún. meetingeket, workshopokat tartó, befolyásolható, inkább jogi végzettségű gárda került, akik külsős cégekkel fordíttatnak olyan nyugati dolgozatokban megjelent szakszövegeket, melyek egyrészt hajózás tekintetében hézagosak, másrészt szakfordítást nézve is kifogásolhatók.

Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás

A túlzott szabályozás nem tesz semmit biztonságosabbá.

Új törvények, kormányrendeletek, szabályzatok épülnek a régi, akár az alapfogalmaiban is romba dönthető, emiatt már értelmetlen Hajózási Szabályzatra. Szakpolitikusok, kik még értenének is a szakkifejezésekhez, már 10-15 éve nincsenek, helyükre fiatal, ún. meetingeket, workshopokat tartó, befolyásolható, inkább jogi végzettségű gárda került, akik külsős cégekkel fordíttatnak olyan nyugati dolgozatokban megjelent szakszövegeket, melyek egyrészt hajózás tekintetében hézagosak, másrészt szakfordítást nézve is kifogásolhatók.

  • Ha egy törvényhozó testület (nevezhetjük bárminek) külsős cégeket alkalmaz szakvélemények írására, akkor mi szükség rájuk?
  • Hány hajózási végzettséggel rendelkező tagja van a HSZ retusálói gárdájának?

De legalább az új menedzsertípus hajlamos volt elhanyagolni a ,,buta'' szakkifejezéseket (pl. szabadoldalmagasság elhanyagolhatósága vadvízi kajaknál), mert a hozzá szükséges szellemi befektetést (tanulást) nehéz lett volna az éves profitjelentésben igazolni. Ha ezek után valaki azzal vádol, hogy nem kedvelem a közgazdászokat, nem védekezem. Nem kedvelem a közgazdászokat.

Ha ezeknek a Közlönyben megjelenő változtatásoknak nem az lenne a következményük, hogy egy új értékrendet (pl. különböző új vízi sportok népszerűsítése) propagálják, akkor e javítgatások, a régi Szabályzat foltozgatásai, mint félrendszabályok még ártalmasak is.

,,Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás (Publius Cornelius Tacitus, római történetíró, (Kr. u. 55. vagy 56. – valószínűleg 117 és 120 között))

Add a comment

Bővebben: Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás

Tengeri kajakverseny síkvízi hajókkal nem extrémsport, tengeri kajakkal már az: jöhet a különadó

2009. október 1. --- hír tükrözése:
Forrás:; kajakkenusport.hu

Sikeres szereplése után hazaérkezett a magyar kölyök-válogatott Olaszországból. Mint ahogy az elmúlt években, idén is részt vett a kölyök kajak-kenu válogatott a savonai regattán szeptember 25. és 27. között az olaszországi Savonában.
A Ballay László és Horváth Péter által vezényelt 16 fős keret (5 fiú kajakos, 6 lány kajakos és 5 kenus) az elvárásnak megfelelően szerepelt a nemzetközi versenyen, ahol 5 ország versenyzői mérték össze tudásukat: Olaszország, Szlovénia, Románia, Csehország és Magyarország képviseltette magát.

A verseny nagyon izgalmas volt és nagy kihívást jelentett a fiatal sportolóknak, hiszen a hazai, megszokott, síkvízi körülmények helyett a versenyt tengeren, vitorlások és óceánjáró hajók között rendezték. Ennek ellenére a válogatott biztosan, jó versenyzéssel 15 arany, 7 ezüst és 1 bronzérmet hozott haza Savonából.

Nyílt kérdés a biztosítós lobbihoz

Ez nem extrém sport?!
Tudjuk, hogy a tengeri kajakozás már extrémnek minősíttetett országunkban, így külön biztosítás szükségeltetik ahhoz, hogy az esetleg beálló baleseteket (pl. napszúrás, vízhólyagok a kézen a lapáttól stb.) a hazai betegellátás ,,finanszírozhassa'', annak ellenére, hogy az idei statisztikák sem mutattak ebben a sportban semmiféle baleseti eredményeket.

A kérdés rövid az illetékesek felé, de gyanúm szerint bonyolult is:

Mit értettek tengeri kajakozás alatt, amikor a kormányrendeleteket megfogalmazták?
Ugyanis idehaza is használnak tengeri kajakot sík vízen, de --- mint a mellékelt írás is mondja --- síkvízi kajakot is használnak tengeren.
Mindkettő extrém sport? Vagy valami biztosítós szakember megint nem volt képes a fogalmakat tisztázni, csakúgy, mint a whitewater.hu oldalán (szerk.: mely már megszűnt) elejétől a végéig dokumentált 2006-os kormányzati rendeletek megfogalmazásánál? Vagy ugyanúgy, mint 2006-ban, most sem kérdeztek meg egyetlen sporttevékenységgel foglalkozó szervezetet? Ennyire kell a pénz...? Mire...?
(2010 frissítés: ,,Sport Extra'' névre keresztelt ,,pótdíj'' megfizetése ellenében versenyző sportolóként végzett sporttevékenységre is vállalja a ,,kockázatviselést'' egy igen neves biztosító, melyet természetesen a többi is követ. Forrást nem közlünk, ingyenreklám nem jár biztosítóknak... )
tengerikajak.info
Add a comment

Bővebben: Tengeri kajakverseny síkvízi hajókkal nem extrémsport, tengeri kajakkal már az: jöhet a különadó

Balaton Marathon 2010

2010-ben kétnapos lesz a Balaton Marathon rendezvény.

A szervezők azért döntöttek így, hogy az időjárás ne húzza keresztbe a terveket. A szervezés mint mindig, most is nagy próbatétel, de már kemény tapasztalatok alapozzák meg az idei eseményt.

Pipis Bernát és Schmuck Ádám által felvállalt célok nem egyszerűek.

Elsődleges céljuk, hogy a tengeri kajakosok a kajakos megmérettetéseken egymással versengjenek és ne más, könnyebb és gyorsabb hajóosztályokkal egybemosva . Ezért indítottak nekik külön hajóosztályt: a tengeri kajakot

Céljuk továbbá, hogy megismertessék idehaza mindenkivel az outrigger kenukat és surf ski kajakokat, melyekkel biztonságosan és gyorsan evezhet akár laikus is a hullámosabb vizeken.

Rendezvényük nem csak a versenyről szól, hanem a teljesítményről is, 50 km-t álló vízen egyhuzamban kell leevezni, ráadásul versenytempóban --- és itt ez a kihívás.

adamkajak2

bernatweb

A rajtnál a szervezők is részt vesznek, ők is megmérettetik magukat kajakban. Ilyenformán ,,belülről is látják'', hogy mire van szüksége egy tengeri kajakos versenyzőnek, de ettől függetlenül várják bárkinek a javaslatát, észrevételeit

Szeretnénk, ha a Balatonon a vitorlások mellett állandóan feltűnnének a kajakosok is, ezzel el lehetne érni egy általános hatósági jóváírást is talán a tengeri kajak hajóosztályban, amely jóval biztonságosabb közlekedési eszköz, mint ahogy azt bárki a nagy ismeretlenségben sejtené....

Bővebb részleteket a Balaton Marathonról ITT találhatsz.

Add a comment

Alkategóriák

Pirate Run --- Kalózfutam az értelmet nélkülöző hazai hajózási szabályzatok ellen
Kalózfutam.
Eredetileg nem akartunk ilyet.
Rákényszerítettek lettünk.
Ez egy normális immunválasz a társadalom romlottsága ellen:
  • -- Számíthatsz egy Pirate Run matricára,
  • -- egymásért kiálló közösségre.
  • -- Manapság, amikor már lassan a levegőért is fizetned kell, csak vízre dobod a kajakod és jöhetsz.
  • -- Hiába vagy a leggyorsabb, itt nem leszel első helyezett, legfeljebb egyedül fogsz evezni, ami máshol is megtörténhet...
  • -- Pólóra és hasonló sznobériára ne számíts, ez nem divatklub, hanem egy alulról szerveződő közösség, aminek szabályait nem felülről írják.
Cikkek száma:
3