Támadások vízitúrázók ellen, lopások

Tekintettel arra, hogy a mai magyarországi média a kisebb-nagyobb bűnesetek elkövetőinek etnikai hovatartozását elkendőzi --- hivatkozván a bűnözők emberi jogaira --- létrehozunk egy olyan cikksorozatot, amelyben nem kendőzünk el semmit.

Felhívás

Ha olyan esemény ért hazai- vagy határon túli vízitúráidon, amelynél egyértelműen lopás vagy kirablás, testi fenyítés történt, várjuk írásodat, melyet közzéteszünk. Ugyanígy várjuk mindazon ötleteket, melyek a védekezésre, a lopások elkerülésére csodálatos megoldásokat írnak le. ( info [KUKAC] tengerikajak [PONT] info )

Felfordított kenuk, kajakok alól is kilophatnak bármit

Hogyan akadályozhatjuk meg azt, hogy nehezebben lophassanak éjszaka a rendben hagyott táborunkból?

Kemény időket élünk.
Esténként, amikor már túl vagyunk a szalonnasütéseken, és koromsötétben bogarászva bemászunk a sátrainkba vízi túráink alkalmával, még nem tudjuk, mi vár ránk reggel.
Elárulom: ordas cigánytolvajok...

Hajnalban már felébredtünk ugyan, de sátrunkban szenderegve még nem keltünk fel, hallgatjuk a kinti zajokat, a sátraink mellé felfordított hajónk, kajakunk alá bemászó bogarak, egerek, patkányok mozgásait figyeljük, esetleg a hátunk közepén felszín felé törekvő vakond dombján röhögünk egy jót magunkban, arra gondolva, hogy esetleg bordáinkat, tüdőnket átrágva a mellkasunkon vigyorog az arcunkba...
Nos, amire mi ébredünk, az egy motorindítás a sátrunk mellett. Az eset velem történt meg a Dunán, Tököl alatt a bal parton, 2002-ben.

Újfajta csendes lopási manőver, gyors lelépéssel:

Odajön a  tolvajpatkány szép csöndben a sátrunk mellé, letámasztja a motorját, megnézi mi mozdítható, mi az, amit fel tud kötözni a járművére. Gondosan kiszedi azt a három kenulapátot a hét személyes hajó alól (ami éppen kilógott) --- és csendben magára kötözte. Amikor rosszat sejtve kiugrottam hűséges baltámmal a sátorból, már 50 méterre volt az ősmigráns az ösvényen, és esélyem sem volt, hogy hozzávágjak valamit.
balta
A lapátokért nem nagy kár, az intarziás mahagónilapátomat szerencsére nem tudta lenyúlni.

Mit tehetsz a lapátlopások ellen?

  • Drága lapátodat vidd be a sátorba, és a toll részét a lábfejed felé téve nyugodtan aludj mellette. Nem kell félni attól, hogy közben párodnak is be kell hoznia a sajátját, és nem tudtok emiatt klamatyolni. Elfértek, hidd el.
  • Minden túrázónak mondjátok el, hogy a lapátját vigye be magához a sátorba, akkor is, ha vizes. Törölje meg. Elvégre a lapát a saját végtagjának meghosszabbítása, a saját testrésze a hajóban, és méltón kell vigyázni rá.
  • Ha mégis azon kapod magad, hogy reggel valami biztosan patkány kolbászol odakint, a lapáttal vagy baltáddal egy hirtelen indulással startolj ki a sártadból, a lapát és a balta láttán köpni-nyelni nem tud. A lapátot a küllők közá nyomva megakadályozhatod a motor elillanását. A többi önvédelem, mert tollvajunk támadni fog, mint a sarokba szorított sakál.
  • Abban az esetben, ha elkerülhetetlen a lapátot a hajónk alatt tárolni, kötözzük oda őket az ülésekhez olyan helyen, ahonnan csak úgy lehet eloldozi, ha valaki felfordítja a hajót. (Minden mást is érdemes lekötözni, ledrótozni, fém konzerves dobozokkal mozgásérzékelőket csinálni kavicsok segítségével)
  • Legjobb, ha két bejárata van a sátornak, és mindkettőt egyszerre nyitjátok. Többnyire kiderül, hogy melyik oldalon érdemes kirohanni, az is lehet, hogy egy társtettes éppen lecsapni készül, észrevéve az első ébredőt. Ha van kötött sapkánk, vegyük fel, tompítja az ütést.
  • Még este készíthetünk a táborhelyet körülvevő ösvényekhez gödröket, esetleg egy kiszáradt farönkkel elzárhatjuk az utakat. Előfordulhat, hogy ilyen esetekben a motort betolják a cserjeszinten keresztül is, ott viszont alkalmazhatsz szögesdrótot, melynek végein fém konzervesdobozokba rakott kavicsok zörögnek, ha patkány érkezik.


Sok szerencsét!
---tengerikajak.info---

Add a comment

Támadások hidaknál vízitúrázók ellen, kődobálással

Hidak.

Több alkalommal is találkozhatunk ellenünk irányuló gaztettel, amely után semmit sem tehetünk, mert az elkövető lépéselőnyben van. Ha éjszakai evezést választunk mondjuk Budapesten, este 11 óra után bármikor megtehetjük (vigyázat, a teherforgalom ilyenkor is megy), a rendőrök is alszanak. A tükörsima folyó semmihez nem hasonlítható, és ha van nálunk egy megfelelő méretű grillcsirke uborkával, már semmi sem hiányzik. Csak a félelem a hidaktól.
A Hernádon, Sajón és egyes más hazai folyóknál a helyzet egyre súlyosabb. Fentről ugyanis köveket dobálnak, legjobb esetben köpködnek vagy önnön vizeletüket eresztik alá, hajónkat hosszirányban becélozva primitív testnedveikkel.
Budapesten a hidaknál meg sörösüvegek repülhetnek a képünkbe, amely főleg akkor veszélyes, ha a hidat éppen elhagyjuk. (Mindig nézzünk fel a hídra, ha elsiklunk alattuk, mert a készülődő merénylőket még időben kiszúrhatjuk)


Mit tehetsz, ha a hidaknál támadástól kell tartanod?


Tulajdonképpen nem sokat, mindig mérjük fel előre a lehetséges támadásokat aszerint, hogy TE hogyan csinálnád ezt a patkányságot.

  • Kikötsz előtte, és megvárod, amíg elcsitulnak. Ekkor a veszély következő forrása az, hogy pot ott rohannak meg a parton, mondjuk rögtön tízen. Ha ez megtörténik, a purdéval udvariasan bánj, ert a cigánymama mindenkit képes rád uszítani, ha meglátja, hogy kezet emeltél az ő kincsére. Ez egy általános indok a globális támadásra, megszívlelendő.
  • Mész a híd felé, és evezel mint a barom, hogy ha hirtelen manőverre van szükség, gyorsan megtehesd. Gyermekeidre pakolj hátizsákokat, vagy valamit, esetleg dőlj előre és valamivel védd közben a gerincedet. Egy tégla is jöhet.
  • Ha kajakod van és polietilénből vagy valami brutális karbon-kevlárból, akkor nyertél. Fogod magad, jó mély levegővétellel befordulsz, rábízod magad a sodrásra, majd mondjuk négy perc múlva visszaeszkimózol. Ha nem tudsz eszkimózni, az sem baj, mert felborult hajód alá bújhatsz. A hajó esetleges ürítésekor véletlenül se köss ki, végezz önmentést a víz közepén! Ha önként borulsz be, tudd, hogy mit csinálsz, mert ismeretlen folyószakaszon a következő kanyarban akár bele is pusztulhatsz az esetbe anélkül, hogy eltaláltak volna kővel, téglával, üveggel... Rábán is csak akkor tegyél ilyet, ha tudod mi vár rád a kanyarban és hogy hová visz a víz.
  • Kenuban végső esetben a lapát tollát magunk fölé tartva védekezhetünk. Vigyázzunk ujjainkra, ne markoljuk, csak tartsuk a lapátot, nyitott tenyérrel fölfelé!


Talán elsőre így ennyit a hidakról.

diszcigany

Sok szerencsét!
---tengerikajak.info---

Add a comment

Cigánytámadás vagy átlagos baleset vízitúrán: hogyan értesítendő a rendőrség?

Mely balesetek esetén ajánlott, melyeknél kötelező orvoshoz illetve rendőrséghez fordulni?

(Az általános vízi túravezetői vizsgák tananyaga szerint)

Ajánlott:
  • rándulás
  • napszúrás
  • égés
  • görcs
  • allergiás tünetek
  • lopás
  • külső támadás (verekedés, kődobálás, önvédelem pl. lopás rajtaütésekor)

Kötelező:
  • törés
  • ficam
  • fejsérülés
  • gerincsérülés
  • ájulás
  • erős vérzés
  • mérgezés
  • kígyómarás
  • égés
  • erős allergiás tünetek
  • garázdaság (ide tartozik pl. a kődobálás a hidaknál)
  • rablás
  • halál
  • eltűnés



Talán elsőre így ennyit, várjuk joghoz értő szakemberek véleményét, tanácsait az alábbi címre.

Sok szerencsét!
---info [KUKAC] tengerikajak [PONT] info---
Add a comment