A bölcs kérdés, ami akkor merül fel, amikor valaki súlyt akar
megtakarítani.
Sokan lehetnek, akik Ausztráliában autójuk fogyasztását és súlyát
gyalázzák, miután Japánból átköltöztek oda, (befejezve kapcsolatukat a
gésákkal, megnyitván a kaput az Új-Zélandról átvándorló maori nők előtt).
Japánban alig van frontális ütközés különböző állatokkal, Ausztráliában
viszont ott vannak a kenguruk. Egy kengururács az autó súlyát igen-igen
megnöveli, különösen akkor, ha a tulaj nagyobb méretű kenguruk ellen is
védeni szeretné önmagát, ha azok az út közepén entyelegnek éjszaka egy
kanyarban.
Hogyan van ez a 6-700 grammos winglapáthoz szokott vadvízeseknél, akik
kenguru méretű sziklák közé eveznek gyorsan mozgó vízben? Ugorjunk a
kenguru-témáról a kajaklapátokra...
Nézzük először az epoxigyantát és mondjuk a poliésztert, vinilésztert, de
még a poliimidet is.
Egyik sem vízálló !!!
Gyártásuk során miniatűr likakon beszivárog a víz, és odabent elkezd
bájosan rohadni. Ez különösen repülőgépeknél figyelhető meg mondjuk menet
közben, amikor Bruce Willis módon kimászunk pl. a lokátorkúphoz.
A gyanták még csak az UV-t sem bírják, igaz, az epoxik kevésbé sárgulnak.
Miután a víz bejutott, gyengül a laminát, és egy idő után törik a
karbonlapát, rendszernint a toll alsó egyharmadában (a törésekről a
forrás: www.whitewater.hu)
A sárgulás annak a jele, hogy a felhasznált mátrixanyag (a gyanta)
pusztulóban van. Kötések hasadnak el benne, ettől változnak az esztétikai
tulajdonságai. Persze a gyanta akkor is sárgul, ha jelentősebb
hőterhelésnek van kitéve, például elromlik a termosztát az edzőkemencében,
de ilyenkor az elhasadó kötések zöme helyett új és erősebb kötések jönnek
létre. Ez a hőkezelés.
A napfény UV sugarai viszont csak roncsolnak. A jó hír az, hogy az UV nem
hatol a mélyebb rétegekbe, tehát nem okoz teljes szétrohadást (emiatt kell
a laminátnak sok rétegből állnia) de a felületet meggyengíti és ezzel
csökkenti az élettartamot és olyan fontos tulajdonságokat ront, mint
például a vízállóság.
A gél tehát megvédi a mátrixgyantát, az epoxit, poliésztert, vinilésztert
meg a többi cuccost, egy külső festés pedig gélt teszi UV állóbbá, mert az
sem atombiztos, mint ahogy a festék sem az.
Mégis, a kisebb súly érdekében az egyik legfontosabb dologról sokan
képesek lemondani --- szerencsére nem azért, hogy ,,jobban nézzenek ki'' a
balatoni strandon a büfé sorában, hanem azért, mert a súly is számít a
hosszabb evezéseknél.
Van egy középút, ez --- kurtán fogalmazva --- az átlagos terhelés és egy
3-400 gramm közötti szendvicselt toll formájában ölt testet, és a gyártók
között ezen folyik a verseny, nem pedig azon, hogy ki kinek a formáját
koppintja, vagy ki melyik bevált formához hasonlót készít.
A rétegterveket pedig sehol sem adják ki, még a hazai alapanyagforgalmazók
sem, akik a gyártókkal vannak kapcsolatban.
Végkövetkeztetés:
- Ha tartós a lapát, az nem könnyű.
- Ha úgyis elhagyod valami kanyarban mert elhagyod, akkor legyen legalább könnyű.
- Az ütődések elleni kis karcoknál nem szabad, hogy szakadjanak a karbonszálak, mert onnantól kezdve hiába jó a szendvics szerkezeted, nem tud a két héjalás egyszerre dolgozni hajlító igénybevételnél.
Ha ezt a cikket valaki bővíteni szeretné vagy valami gázt fedezett fel
benne, dobjon egy mailt...
